Műfajok határok nélkül - újévi koncert a Csabagyöngyében

2016. január 12. 15:46 | behir.hu

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar idei első koncertjén Illényi Katica, Liszt Ferenc díjas hegedűművész lépett fel a város zenészeivel. Az újévi rendezvényen Szarvas Péter polgármester köszöntötte a közönséget, és arra bíztatott mindenkit, hogy egész évben vigyék magukkal az ünnepek szeretetteljes hangulatát.

A különleges koncerten több zenei műfajt is megszólaltattak a fellépők, miközben a vendégelőadó, hol énekhangjával, hol hegedű játékával kísérte a csabai zenészeket. Igazi világutazás volt ez az este, a sokoldalú művésznő az argentin tangó ritmusaitól egészen az amerikai gospel áldásos szólamaiig vezette a közönséget. A muzsikus a koncerten elárulta, nagyon szeret kalandozni a különböző műfajok között, ugyanakkor fontos számára, hogy minden alkalommal legalább egy magyar zeneszerzőt megszólaltasson a hangszerén.

Az előadásra a hegedűművész magával hozta különleges hangszerét, a theremint is. Illényi Katica elmondta: az első elektromos zeneszerszámot nem könnyű megszólaltatni, mert nem lehet hozzáérni, miközben játszunk rajta. Ezért is nevezik „érintetlen hangszernek”. Használat közben egyedül a fülünk a kontroll, nincs rajta billentyű, mint a zongorán, vagy beosztás, mint a gitáron, így hihetetlen türelem kell hozzá.

Idén számtalan koncert vár még a zenei tehetségre, és talán hamarosan Békéscsabára is visszatér, hogy ismét elkápráztasson minket.

Vágvölgyi Nóra

FEL