Mini bajnokságtól volt hangos a sportcsarnok

2016. november 12. 13:11 | Horváth Szabolcs

Röplabda mini bajnokság miatt volt hangos szombaton a városi sportcsarnok. A BRSE-és lányok és edzői segédlettel végezték el szombaton az elsős és másodikos lányok a sorverseny feladatait. A röplabda egyre népszerűbb a legfiatalabbak körében, akik még példaképeikkel is találkozhattak a viadalok helyszínén.

A BRSE célja az, hogy minél népszerűbb legyen ez a sport a lányok körében és minél többen válasszák ezt a sportágat. Hét csoportot indítottak az általános iskolákban, amik azonnal megteltek jelentkezőkkel. A lányok nagy többsége pedig el is jött a sportcsarnokba, erre a jó hangulatú mini bajnokságra.

Majdnem 120-an vannak már, akik legelőször heti kétszer egy órában tanulhatnak röplabdázni. Persze először ügyesség fejlesztők, sorversenyek és kidobójátékok vannak, hogy minél közelebb kerüljön hozzájuk ez a sportág.

-És ez óriási lépés a klub életében. Hiszen az előző években olyan 100-150-en volt az utánpótlás játékosaink száma és ahhoz, hogy ezt növeljük és minél több tehetséges kislány jöjjön ki közülük aki szeret röplabdázni. És ha nem is lesz tehetséges azzal nincs is semmi gond, hiszen nem lehet minden kiből Molcsányi Rita vagy Soós Niki. Úgyhogy úgy gondolom, pont ez a lényege, hogy feltudtuk tornázni ezt a létszámot 260-an vagyunk az egyesületben- nyilatkozta Kormos Mihály a BRSE szakmai igazgató. 

A mostani sor és váltóversenyen a kicsik meg mutathatták mit is tanultak eddig és mennyire sajátították el a röplabda alapjait. És mindezt a példaképek segítségével tették, akik szerint nekik is feltöltődés a kicsikkel találkozni és velük együtt dolgozni.

- Igazából az a lényeg szerintem ebben a korban még, hogy megszeressék a mozgást a sportágat és ebben nagy is nagy szerepünk lehet, hogy példát mutassunk. Kell, hogy azt lássák amikor kijönnek egy felnőtt meccsre, hogy élvezzük amit csinálunk, és az is, hogy a labdával megbarátkozzanak. Nem csak az érintések, hanem a dobások labdavezetések, ilyenek. És látom, hogy az edzőink szerintem nagyon jó munkát végeznek. Egy-két kislány nagyon koordinált és remélem, hogy a jövő bajnokai köztük vannak!- mondta Soós Nikolett a BRSE játékosa.

Az általános iskolás lányok örültek a találkozónak, és a bajnokság végén fotozkodtak és autogramot kértek a lányoktól. Ahogy látszott a szülők is szívesen hozták el a kicsiket, mert ők is fontosnak tarják, hogy a gyerekeik valamilyen kedvenc sportot találjanak maguknak, ami a további életükhöz is nagy lökést adhat.

- Kell kell a mozgás és ez nagyon jó hatással van rájuk! Jobban oda tudnak figyelni. És tényleg észre lehet venni rajtuk a változást hétköznapokban is, ha bármilyen feladatot meg kell oldani vagy tanulniuk kell valami újat, sokkal gyorsabban, könnyebben megy nekik minden. Nekem négy gyerekem van és úgy tűnik a két legfiatalabbnak is sikerül kedvenc sportot találni-  nyilatkozta az egyik szülő Stefanikné Kasuba Márta.  

A tervek szerint két hónaponként lesz mini bajnokság a sportcsarnokban, amit nagyon élvezetek a gyerekek. A BRSE későbbi célja pedig az, hogy város szerte minden iskolában legyenek ilyen csoportok.

 

FEL