Megújult az együttműködés Észak-Szumátra Tartományával

2017. december 14. 06:09 | behir.hu

Békés megyei delegáció utazott Észak-Szumátrába T. Erry Nuradi, M.Si. Észak-Szumátra Tartomány kormányzója meghívására. A látogatás elsődleges célja a korábban már előkészített együttműködési megállapodás aláírása volt. A Békés megye és Észak-Szumátra tartomány között, még 2010-ben kötött testvérmegyei megállapodás 2015-ben lejárt, de mindkét fél célja az volt, hogy folytassák a megkezdett munkát és kiszélesítsék az együttműködést - tájékoztatott beszámolójában a Békés Megyei Önkormányzat.

A delegáció tagja volt Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, dr. Horváth Mihály, a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal aljegyzője, Pirosné Blénessy Erika, a megyei önkormányzat külkapcsolati és turisztikai koordinátora, Bődi János, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, dr. Jeney Zsigmond, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ - Halászati Kutatóintézet tudományos tanácsadója és Antal Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztály főosztályvezetője.

A küldöttséggel tartott több Békés megyei vállalkozó is: Bődi Jánosné, a Szarvas Coop Zrt. igazgatóság tagja és a Szarvas és Vidéke ÁFÉSZ elnöke, Gál Imre, az AKG Zrt. vezérigazgatója, Kosztán István, a Boschung EJT Kft. ügyvezető-helyettese, Viszló Attila, a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. export market managere. Békés megye és a Békés megyei vállalkozások számára komoly lehetőségeket rejt az együttműködés, hiszen Észak-Szumátra Indonézia egyik legfejlettebb tartománya.

A delegáció mindössze három napig tartózkodott Észak-Szumátrában, és nagyon sok programon vettek részt. Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és T. Erry Nuradi, M.Si., Észak-Szumátra Tartomány kormányzója aláírta a korábban egyeztetett és előkészített együttműködési megállapodást, amely tartalmazza azt is, hogy közös munkacsoportokat hoznak létre a feladatok evégrehajtására. Az együttműködés az alábbi területekre terjed ki: kultúra és turizmus, kereskedelem és gazdaságfejlesztés, mezőgazdaság és erdészet, oktatás, ifjúság és sport, halászat, környezet és információs technológia.

A delegáció az ötévente megrendezett Észak-Szumátrai Kereskedelmi Kamara közgyűlésének díszvendége volt, a magyar gazdaságról Pach Judit, Magyarország indonéziai nagykövete tartott előadást. A küldöttség találkozott az indonéziai és az észak-szumátrai kamara elnökével, alelnökeivel, a közgyűlés szünetében eszmecserét folytattak a kamara elnökével, tisztségviselőivel, a Békés megyei vállalkozók pedig észak-szumátrai vállalatok, cégek vezetőivel ismerkedtek meg.

Látogatást tettek Sei Mangke különleges gazdasági övezetbe, ahol azt a komplex programot ismerték meg, amivel az indonéz gazdaság növekedését igyekeznek serkenteni, és ellátogattak Dél-Ázsia legnagyobb, alumíniumot előállító gyárába, a PT. Inalumba.

 

Fotó: Békés Megyei Önkormányzati Hivatal

 

Közel hétórás autóút után jutottak el a Samosir régióban található Toba tóhoz, ami egy Balaton nagyságú, vulkanikus állóvíz. Tárgyalást folytattak a Turisztikai Hatóság vezetőjével, Basar Simanjuntakkal és Dr. Ir.Hj. Hidayati, M.Si, Észak-Szumátra Tartomány környezetvédelmi osztályának igazgatójával arról, hogy Békés megyei kutatók, felsőoktatási intézmények hogyan tudnak részt venni a Toba-tó hasznosítását célzó tervek elkészítésében.

Dr. George Iwan Marantika, az Indonéz Magánegyetemek Szövetségének elnökhelyettesének meghívására a Pancabudi Egyetemen (Universitas Pembangunan Pancabudi) a medani egyetemek vezetői és diákjai előtt Antal Andrea, a Hungarikum Főosztály főosztályvezetője és Zalai Mihály, a Békés Megyei Értéktár Bizottság elnöke a magyarországi hungarikum mozgalomról és a Békés Megyei Értéktárról tartottak előadást.

 

További programok »

FEL