Lipták kalendárium: A negyedik felvonás

Könyvtáros, festő, kiadó, író. Lipták Pál egykori könyvtárigazgató munkáiból nyílt csütörtökön kiállítás a Békés Megyei Könyvtárban. A tárlatsorozatnak már a negyedik részét tárták a közönség elé. A téma ezúttal a tél, amelyhez az ünnepi időszak is kapcsolódik.

A könyvtár egykori igazgatója, Lipták Pál festőművész munkássága szerteágazó. Ő volt az, aki megújította a könyvtári rendszert, olyan sorozatokat hozott létre, amelyek rétegigényeket szolgáltak ki. Emellett alkotott, festett és grafikákat készített. A munkáiból nyílt kiállításoknak mindig adott témája van, most az ünnepvárás a téli időszak került a középpontba.

– Az alkotásokon nagyon sokszor angyalok repkednek, akár Békéscsaba épületei között. A hétköznapi ábrázolás mellett mégis valamiféle meghittség árad a képből – fogalmazott a Lipták kalendárium kurátora.

Ván Hajnalka hozzátette, hogy a művész termékeny alkotó volt és többször visszatért ugyanazokhoz a témákhoz. A 4. Lipták kalendárium vendégelőadója Fodor János adjunktus volt, akihez közel áll Lipták munkássága. Többek között azért is, mert édesapja, Fodor András költő, alkotótársa volt a festőnek és közös kiadványt is készítettek.

– Állandó szolgálata volt ez a művelt népnek. Ma már nem hangzik annyira frissen ez a szókapcsolat, de attól még igaz, tehát meghatározóak voltak a könyvtári rendszer megújításában tett lépései. Egy könyvsorozat szép formában rétegigényeket is szolgálhat, ezek nagyon korszerű gondolatok. A közös nevező a testre szabott és biztos értékítéleteken alapuló művészet – hangsúlyozta Fodor János, az ELTE-BTK Könyvtár és Információtudományi Intézetének adjunktusa.

A Kossuth-díjas festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás az év végéig tekinthető meg a Békés Megyei Könyvtárban.

 

 

Megosztás:

Címke: , , , , , ,