Lázár: Orbán Viktor 2017. februárban kezd konzultációt az államfőválasztásról

2016. május 20. 07:59 | Mikóczy Erika

Orbán Viktor 2017 februárjában kezd széles körű konzultációt arról, hogy pártelnökként kit javasol az államfői tisztségre a Fidesz-frakciónak - közölte Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: a Fidesz-frakció alapszabálya értelmében a kormánypárt mindenkori elnökét illeti a jog, hogy javaslatot tegyen a képviselőcsoportnak. Ez nem azt jelenti, hogy ő lesz a köztársasági elnök, hanem azt, hogy a frakció kit jelöljön - magyarázta, hozzátéve, minden parlamenti képviselőcsoportnak joga van javaslatot tenni.

Lázár János - utalva arra, hogy két köztársasági elnök választás idején is a Fidesz frakcióvezetője volt -, kijelentette: hosszú, alapos, körültekintő konzultáció előzte meg mindkét javaslatot, most is ez fog történni.

Arra a kérdésre, hogy van-e valóságalapja Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter jelölésének, azt felelte: nem tud olyan megbeszélésről, ahol ez bármilyen formában szóba került volna. Azt pedig határozottan cáfolta, hogy elhangzott volna formális vagy informális egyeztetésen, hogy nem lenne szerencsés, ha az leendő államfő református vallású lenne.

Megkérdezték Rubovszky György kereszténydemokrata politikus szavairól is, aki a Hír TV felvétele szerint Áder János újraválasztásáról beszélgetett egy képviselőtársával, és úgy fogalmazott: "közölték, hogy nem létezik, hogy újraválasszák, a Viktor nem engedi". Lázár János szerint ez nem megalapozott kijelentést, hanem "kávéházi pletyka". Azt is visszautasította, hogy Orbán Viktor megharagudott volna Áder Jánosra. Úgy fogalmazott, "senki nem orrolt meg senkire sem és nagyszerű együttműködés van a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök között is", akik 30 éve politikai szövetségesek és személyes barátok.

Lázár János azt is közölte, hogy jövő heti ülésén dönt a kormány a Nyugati, a Déli és a Kelenföldi pályaudvar sorsáról. A miniszter azt tűzte célul, hogy jobb és biztonságosabb legyen a közlekedés, a zöldfelületek aránya pedig nőjön.

A Nyugati pályaudvarral kapcsolatban emlékeztetett, hogy a "Nyugati liget" terve alapján egy jelentős zöldfelület kötné össze a pályaudvart és az állatkertet.

A Délinél a bezárás lehetőségét vizsgálja a kabinet. Erről a múlt héten azt mondta, csak akkor lehet bezárni, ha a pályaudvart ki tudják váltani, például a kelenföldi fejlesztésével.

Szintén jövő szerdán határoz a kormány a földárveréseken eddig befolyt pénz, mintegy 240 milliárd forint felhasználásáról - közölte a tárcavezető.

Agrárügyekben arról is tájékoztatott, hogy kormány döntött az agrár-környezetgazdálkodási program pályázati eredményeiről: a 159 milliárdos pályázati forrásra 448 milliárd forintnyi igény érkezett, összesen 9536 gazdaság nyert, minden második pályázó kap támogatást, akik között végül emelt összeget, 190 milliárd forintot osztanak szét. Hangsúlyozta: a nyertesek megfelelnek a kormány birtokpolitikájának, amelynek lényege a kis- és középbirtokosok támogatása. Nagyüzemek nem nyertek - tette hozzá.

Szólt a Városliget parkrehabilitációs tervpályázatának eredményéről, megerősítve, hogy a kormány 15 milliárd forintot biztosít a kertészeti megújulásra. Ezer új fát ültetnek, a zöldfelület aránya a jelenlegi 60-ról 65 százalékra, a beépítettség szintje pedig 5-ről 7 százalékra nő, az aszfaltozott területek mértéke viszont csökkenni fog.

Arra a kérdésre, hogy az Európai Bizottság (EB) szerint 300 milliárd forintos megszorítást kellene végrehajtania a kormánynak, Lázár János azt felelte: nincs szükség költségvetési megszorításra, a büdzsé stabil. Az elmúlt években az EB-nek egyetlen Magyarországgal kapcsolatos előrejelzése sem vált valóra - tette hozzá.

A egészségügyi bértárgyalásokról elmondta: a szakdolgozókkal körvonalazódik a megegyezés egy jelentős béremelésről, és az orvosokkal is a végéhez közelednek a tárgyalások.

Beszámolt arról is, hogy a kormány következő ülésén ismét áttekinti a 2017-es költségvetési javaslatot és véglegesíti a kormányzati álláspontot a módosító indítványokról. A költségvetést június elején fogadhatja el a parlament.

A GDP második negyedéves adatait érintő várakozásokra pedig azt mondta: nem várható hasonló csökkenés, mert nőtt a foglalkoztatottak száma és az építőipari megrendelések aránya, emellett az uniós kifizetések is fel fognak pörögni.

A tárcavezetőt kérdezték arról is, hogy Mateusz Piskorski, a lengyel Zmiana (Változás) nevű Putyin-barát párt vezetőjének őrizetbe vétele összefügg-e a jobbikos Kovács Béla ügyével. Úgy reagált, egyelőre nem tud válaszolni erre, de nem zárja ki a lehetőségét.

A vizes világbajnokság költségeit firtató kérdésre kifejtette, hogy összesen 75 milliárd forinttal számolnak, ugyanakkor a létesítmények felújítása és a közlekedés rekonstrukciója a sportrendezvény nélkül is szükséges lett volna.

Lázár Jánost az európai egészségbiztosítási kártyák jövőjéről is kérdezték az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megszüntetésével összefüggésben. Elmondta: minden dokumentumot hatályban tartanak.
  
Forrás: MTI

 

FEL