Látványos násztáncot járnak a túzokkakasok

2017. május 5. 16:27 | Kugyelka-Zámbori Eszter

 

Az európai puszták egyik leglátványosabb párzási rituáléja játszódik a napokban a dévaványai pusztákon. Áprilisban és május elején zajlik ugyanis a túzokdörgés. Az érdeklődők a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai segítségével megfigyelhetik a kontinens legnagyobb röpképes madarának násztáncát. Sok természetbarát érkezik ebben az időszakban még külföldről is, hiszen a megmaradt európai túzok populációk közül az egyik legnagyobb Magyarországon van.

 

A túzokdürgés március végétől egészen május elejéig tart. A nyílt pusztához alkalmazkodott - akár tizenöt kilogrammos – madár az év jelentős részében észrevehetetlen. Tavasszal azonban a kakasok szárny- és farktollaik fehér fonákját kifordítva hívják fel magukra a tojók figyelmét, így az emberek számára is láthatóvá válnak.

– Nagyon fontos, hogy lejátszódjon a dürgés, mivel ilyenkor találkozik a két ivar. A sikeres találkozás eredményeként megtörténik majd a párzás az egyik titokzatos kora hajnalon vagy késő délutánon. Ez alapozza meg az az évi szaporodás sikerét vagy sikertelenségét. Ha nyugalomban lezajlik és megtörténik, akkor a tojók április végén, májusban mezőgazdasági-, vagy pusztakörnyezetbe lerakják tojásaikat – mondta el Széll Antal, a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi területi-felügyelője.

A megmaradt európai túzok populációk közül az egyik legnagyobb hazánkban, az Alföldön van. Az 1900-as évek elején még 12 ezer egyed élt Magyarországon. Az 1980-as évek mélypontja után a környezetvédelmi munkának köszönhetően folyamatos állománynövekedés tapasztalható. Mára 1500 és 1600 közé tehető a hazai egyedszám, melyből mintegy 540 példány fészkel a Körös-Maros Nemzeti Park Réhelyi Látogatóközpontja környékén.

A túzokdürgés időszak végén, május 6-án, Dévaványán rendezik meg a II. Túzokfesztivált. A nemzeti park szakembereinek segítségével figyelhetik meg a vadonélő túzokkakasok násztáncát is a természetvédelmi nyílt nap változatos programjai között május 6-án.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL