Labdarúgás: Kiütéses csabai siker Csákváron

A sereghajtó Csákvár otthonába látogatott a Békéscsaba 1912 Előre a labdarúgó Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. A lilák félóra után megtörték az ellenfelet, majd kiütéses, 6-0-s győzelmet arattak idegenben – számolt be a csákvári klub hivatalos honlapja.

A mérkőzés apró lehetőségekkel indult, majd az első csabai próbálkozás a 15. perchez köthető, amikor Gránicz a tizenhatos jobb sarkáról, ballal a léc fölé tekert. A 18. percben már a vezetés is összejöhetett volna, Nagy Sándor 50 méteres keresztlabdáját a tizenhatos jobb sarkánál Szatmári levette, egy csel után visszagurította Birtalan elé, aki óriási helyzetben lőhetett, labdája azonban Tar Zsolton irányt változtatva szögletre pattant. A 20. percben jelentkeztek a sereghajtó hazaiak is: Galambos jobb oldali szögletét Kovács Gábor a hosszú ötös sarkán parádés mozdulattal ollózta kapura, a labda azonban a léc fölött suhant el. A 24. percben Gránicz csapta be Gajdát a jobb oldalon, az alapvonalról lágyan középre emelt, Mészáros 10 méterről, senkitől sem zavartatva a léc fölé fejelt. Pár másodperccel később csákvári találat születhetett volna, de Nyilasi, majd a kipattanó után Molnár Tibor is rossz döntést hozott. A 35. percben megszerezte a vezetést a Csaba: Gránicz végezhetett el szabadrúgást a bal oldali szögletzászló közeléből, melyet Szélpál Norbert három lépésről fejelt a bal sarokba (0-1). A védő tehát a hétközi kupameccs után újra betalált! A 38. percben megduplázta előnyét Boér Gábor csapata: Gránicz Patrik kapott remek kiugratást a jobbösszekötő helyén, éles szögből kapura lőtt, a labda pedig Markek kapuson ugyan lelassult, de így is a jobb alsó sarokban kötött ki (0-2). A 41. percben Galambos 22 méteres ballábas lövését Rybansky bravúrral tolta a léc fölé. Szépítés helyett jött a harmadik lila-fehér gól: a 43. percben Nagy István remekül tette Gránicz elé a labdát a jobb oldalon, aki az alapvonalról pontosan lőtt középre, az érkező Mészáros Márk a hosszú sarokba pörgetett (0-3).

 

Birtalan-dupla és kiütés

 

A szünet után ott folytatta az Előre, ahol abbahagyta, hiszen az 55. percben egy gyors bal oldali békéscsabai támadás végén Szatmári István elé került a labda, aki a tizenegyespontról higgadtan emelt a bal felsőbe (0-4). Ezt követően kettős cserét is végrehajtott Boér Gábor, de a csabaiak ezután is többször eljutottak az ellenfél kapujáig. A 64. percben Viczián Ádám a jobbösszekötő helyéről, 16 méterről a jobb kapufára emelte a labdát. A 66. percben Galambos a tizenhatos bal sarkánál csinált egy cselt befelé, majd megcélozta a jobb alsó sarkot, Rybansky bravúrral a szögletre tenyerelte a labdát.Egy perccel később már a másik kapunál zajlottak az események: Szatmári a bal oldali alapvonalról pontosan gurított vissza, Birtalan 8 méteres lövését Markek bravúrral hárította. A 74. percben a csereként beálló Gyurján kényszerítőzött Birtalannal, a visszakapott labdát 10 méterről kapura lőtte, Markek vetődve hárított. A 78. percben újra Gyurján volt az egyik főszereplő, ő húzott el a bal oldalon, pontosan középre lőtt labdáját Birtalan Botond átvette, majd senkitől sem zavartatva 8 méterről a kapu közepébe lőtt (0-5). A 84. percben Szatmári 16 méteres lövését Markek még bravúrral kiütötte, de érkezett Birtalan és három lépésről a hosszú sarokba lőtt, így a támadó hat perc alatt duplázott (0-6).

A Békéscsaba sikerével 17 pontos a bajnokságban és feljött az 5. helyre. A lila-fehérek október első napján a Cegléd gárdáját fogadják a Kórház utcában.

 

 

Megosztás:

Címke: , , , ,