Köszönet a közösen átélt sikerekért! - Békéscsaba legeredményesebb sportolóit fogadták a városházán

2015. december 11. 11:20 | Mikóczy Erika

Ünnepi díszben várta a városháza díszterme az év legeredményesebb sportolóit és sportvezetőit szerdán este. Az önkormányzat részéről Szarvas Péter polgármester, Hanó Miklós, Kiss Tibor és Nagy Ferenc alpolgármester, dr. Bacsa Vendel jegyző, dr. Kiss Gyula aljegyző és több képviselő jött el, hogy köszönetet mondjon Békéscsaba kiváló sportolóinak.

 A városháza dísztermében a Kemény Gitárklubnak a műsora után Turiné Kovács Márta osztályvezető köszöntötte a megjelenteket, a meghívott sportolókat, edzőket, sportvezetőket.

- Korábbi versenysportolóként magam is bizton állíthatom: aki átélte a sporttal járó kemény munkát, az izzasztó edzéseket, majd az azt követő sikereket, azok számára örök szerelem marad a sport. Az a sport, amely nem csak a teljesítményeket és az eredményeket jelenti, hanem képessé tesz arra, hogy mások munkáját, erőfeszítéseit is megbecsüljük. Békéscsaba önkormányzata nevében szeretnék most köszönetet mondani önöknek egész éves kitartó munkájukért. Olyan békéscsabaiak önök, akikre büszkék lehetünk, akiket példaképül állíthatunk a fiatalok - gyermekeink és önmagunk elé. Köszönet a libabőr élményekért! Köszönet a közösen átélt sikerekért! - mondta köszöntőjében Szarvas Péter polgármester.

Az ünnepség a díjak átadásával folytatódott. „Békéscsaba sportjáért” kitüntetést kapott a csabai futballcsapat egykori oszlopos tagja Fülöp László, valamint Marik Lászlóné Gyenes Katalin, aki 13 éves korától úszott, tornázott, majd atletizált, és atléta edzőként számtalan válogatott sportolót nevelt fel.

Fülöp László 1939-ben, 14 évesen már a Békéscsabai Rokka felnőtt csapatában futballozott. 1944-ben átigazolt a Békéscsabai MÁV-ba, majd egy év után  átirányították a Törekvés MTE-hez (akkor így hívták az Előrét.). Az akkor 20 esztendős játékos az első pillanattól meghatározó tagja volt az 1945/46-os szezonban, az élvonalban szereplő együttesnek, hamar felfigyeltek rá, 1948-ban már a fővárosi MATEOSZ igazolta le.  Együtt játszott – többek között – a későbbi Aranycsapat kiválóságaival, Grosics Gyulával és Zakariás Józseffel is.

Karrierjét egy, a bolgár válogatott elleni edzőmérkőzésen szerzett súlyos térdsérülés szakította félbe. Először amputálni akarták a lábát, végül megműtötték, és olyannyira helyrejött, hogy 1949. év végén már ismét ott volt a csapatban. Az 50-es évek elején még a Dél-magyarországi válogatottba is meghívták, és egy félidő erejéig a legjobbak között is helyet kapott. A csabai futballcsapat az 50-es évek végéig mindig a másodosztályban szerepelt, azt követően az NB III-ban kellett helytállnia. Fülöp László hűséges maradt együtteséhez. Az aktív sportpályafutás befejezését követően, 1959-ben előbb az ifjúsági, majd a felnőtt csapat edzői pozícióját látta el. Fülöp László ma az egyetlen élő tagja az első alkalommal élvonalban szerepelt békéscsabai csapatnak, a nyáron ünnepelte 90. születésnapját. Ő a 103 esztendős Békéscsabai Előre legidősebb élő tagja.

Gyenes Katalin (a későbbi Marik Lászlóné) hétéves korától Hatvanban nevelkedett. 13 éves korától sportolt aktívan, úszott, tornázott, majd 14 éves korától atletizált, középtávfutó volt. 16 évesen lett ifjúsági válogatott. 1961-ben igazolt a Békéscsabai Dózsa Atlétikai Klubba. Azaz 54 esztendeje kötődik Békéscsaba városához. A hatvanas években kiemelkedő sportsikereket ért el: négyszer is országos csúccsal nyerték a 3 x 800 m-es váltóval a magyar bajnokságot, ezen kívül egyéniben és csapatban is több bajnoki címet nyert, válogatott atléta volt.

A sikeres sportolói pályafutást egy egészen páratlan sportvezetői követte. 1970-től kezdett dolgozni a Békéscsabai Városi Sportirodában. 1975-ben kinevezték a Békéscsabai Előre Spartacus SC atlétikai szakosztálya vezetőedzőjének. 1970-től 1980-ig, mint atlétaedző új generációt nevelt fel. 1975-től a teljesen összeomlott atlétikai klubot állította talpra. Sok válogatott atlétát nevelt fel és sok fiatallal szerettette meg a sportágat.

1991-ben kezdeményezésére jött létre a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete. Jelenleg is ennek a sportszervezetnek az elnöke. 26 sportág mintegy 540 rendezvényét koordinálja és segíti, 180 társadalmi munkás segítőjével mintegy 16 ezer békéscsabai és Békés megyei fiatal versenyzését biztosítja évről évre. Negyvenöt éve a Békés Megyei Atlétikai Szövetség tagja. A 45 év első részében főtitkára, majd huszonöt esztendeje elnöke. Tíz éven át dolgozott a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségében, az 1998-as Atlétikai Európa-bajnokság szervező bizottságában aktívan tevékenykedett. Huzamosabb ideig volt a Magyar Torna Szövetség elnökségének tagja, illetve a Magyar Aerobik Szövetség elnöke. Tevékeny szerepet vállal évről évre a Békéscsaba–Arad–Békéscsaba szupermaratoni futóverseny és a Bándi Andor Asztalitenisz Emlékverseny megvalósításában. 1976 óta tanítja és irányítja megyénkben az edzőket, több mint 1500 sportoktatót és 600 edzőt képzett. Az edzőképzésben végzett kiváló munkájáért a Magyar Testnevelési Egyetem 2000-ben kitüntetésben részesítette. Hite a sportban, a sport iránti elkötelezettségben soha nem ingott meg. A sikerek továbbvitték, a csalódások megedzették, és minden tanítványába ezt a hitet „plántálta”.

Hosszú évek szép hagyománya, hogy a sportolók év végi fogadásán díszvendéget köszöntenek. Most Bátori Béláné Such Ida egykori kiváló atlétát volt a díszvendég. Such Ida Békéscsabán született 75 esztendővel ezelőtt. Tanulmányait a Szent László utcai általános iskolában, illetve a Közgazdasági Technikumban végezte. Hamar kitűnt kiváló sportolói erényeivel. 1955-ben leigazolta a békéscsabai Törekvés Vasutas Egyesület. Stefanik Mihály edző irányításával kezdett el atletizálni. Két évvel később tagja lett a magyar ifjúsági válogatottnak. Már 1957-től sorozatban végzett az élen a különböző országos viadalokon a 100 és a 200 méteres távokon: az ifjúsági és vidék bajnokságokon, a vasutas és középiskolás versenyeken. 1958-ban tagja lett a felnőtt válogatottnak. A szakmai fejlődés miatt a fővárosba igazolt, a BVSC sportolója lett. Edzésmunkáját dr.  Bátori Béla mesteredző, a későbbi férje irányította. Kilenc esztendőn keresztül volt válogatott kerettag. A tokiói olimpián a 7., a budapesti Universiaden a 3., az ugyancsak budapesti Európa-bajnokságon pedig a 4. helyen végzett csapatot erősítette. A magyar bajnokságokon tíz év alatt l00 és 200 méteres síkfutásban mindig dobogós helyen végzett! 1967-ben fejezte be sportpályafutását. Edzősködni kezdett, a BVSC atléta palántáit nevelgette. 1973-ig főfoglalkozású vezetőedző volt, majd 2006 szeptemberéig testnevelő tanárként dolgozott. A budapesti Kállai Éva Egészségügyi Szakközépiskolából (később az intézmény felvette a Batthyány-Strattmann László nevet) ment nyugdíjba.

A sportolói fogadás résztvevői ezután megtekinthették Márton Anita, atléta Európai-bajnoki aranyérmet nyert súlylökését is. Majd Kiss Tibor alpolgármester beszélt arról, hogy a város erejéhez mérten – és a feltételek megteremtésével – igyekszik a messzenőkig támogatni a sportot, a sportolókat, a mozogni vágyó embereket.

A fogadáson egyperces néma felállással adóztak azon sportolók, sportvezetők, edzők emlékének, akik 2015-ben hunytak el, ők a következők: Filyó László, Piller Sándor, dr. V. Fodor Endre, Bélteki János, Stefanik Mihály.

Ezt követően azon sportolóknak mondtak köszönetet, akik ebben az évben kiemelkedő eredményeket értek el, hazai vagy nemzetközi versenyeken – örvendetesen hosszú volt a sor.

Köszöntötték a Békéscsabai Atlétikai Club kiválóságait Márton Anitát (edzője Eperjesi László),  Baji Balázst (edzője Tomhauser István) aki személyesen most nem lehetett jelen. Ugyancsak elismerték a klub sportolói közül ifjabb Gregor László, Kovács Barbara, Kovács Miklós, Bogdán Annabella, Mihály Réka, Pavuk Tira és Szebegyinszki Richárd sportolók, valamint Tóth Sándor, Germán Tibor, Erdős Péter, Urbanikné Rosza Mária és Kurucsó Péter edzők munkáját,

A Torna Club Békéscsaba sportolói közül Makra Noémi és Böczögő Dorina vehetett át elismerést, edzőik az Unyatinszki házaspár és Petrovszki Pál voltak.

Az Alföld Vívó Akadémia legeredményesebb sportolói idén Bohus Réka és Süle József voltak, edzőik: Galli Zsolt és Keresztes Piroska.

A Békés Megyei Kano Judo SE színeiben Szabó Franciskát díjazták, mestere Gyáni János.

A Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő SE részéről Mitykó Veronika munkáját ismerték el, edzője Bökfi János.

A József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület kiválóságai közül a következőket emelték ki: Hegedűs Hanga, Szász Kristóf, Opauszki Dávid,  Bálint Zoltán (valamennyiük felkészítője Debreczeni Dezső); Kádas Gábor (edzője Szabó Sándor); Laczó Tamás, Viczián Vivien, Hegedűs Botond, Szentpéteri Bence, Kürti Bonita (edzőjük Debreczeni Dezső és  Hricsovinyi Károly); Práth Bence (edzője Szedoglavits Alajos); a JALTE Sport- és Moderntánc Szakosztálya (felkészítők Botta Tibor és Gerebicz Adrienn).

A Vandháti Diáksport Egyesület színeiben Vizsnyai Dávidot, valamint a Vizsnyai Dávid-Gulykás János párost ismerték el, edzőik Botyánszki András és Mihályi István.

Golfban idén Tar László ért el kiváló eredményeket.

Csapatsportágakban az ünnepségen külön is köszöntötték a Békéscsabai Előre NKSE kiválóságát, Diószegi Nikolettet (edzője.Szabó Károly).

A Békéscsabai Röplabda SE versenyzői közül Tálas Zsuzsa, Szakmáry Gréta és Bodnár Dorottya a magyar válogatottnak is tagja volt.

Az év női sportolója idén Márton Anita atléta, férfi sportolója Baji Balázs atléta lett.

Az év legjobb utánpótlás korú leány versenyzőjének Mitykó Veronika súlyemelőt választották, a legjobb utánpótlás korú fiú versenyzőnek  Szebegyinszki Richárd atlétát.

Az év csapata a Békéscsabai Röplabda SE, NB I-es női együttese.

Az év edzője Eperjesi László, Márton Anita felkészítője.

Az év sportvezetője Czeglédi Katalin, a Békéscsabai AC marketingvezetője.

Az év támogatója pedig a Linamar Hungary Zrt.

Az ünnepség végén Bíró Csaba, a közművelődési, ifjúsági és sportbizottság vezetője mondott köszönetet Békéscsaba kiválóságainak azért, hogy teljesítményükkel, eredményeikkel példát mutatnak, és sok-sok örömet szereznek nekünk.

FEL