Körvonalazódik a négymilliárdos reptérfejlesztés

Folyamatosak a szakértői egyeztetések.

A vasút és a közút mellett Békéscsaba légi úton történő elérhetőségét is szeretnék javítani a szakemberek. A Modern Városok Programban megfogalmazott repülőtérfejlesztés célja, hogy a város még vonzóbbá váljon a befektetők számára. A témában folyamatosak az egyeztetések, hamarosan kormányelőterjesztés készül a részletekről.

Hamarosan az eddiginél jóval komolyabb szerepet tölthet be a megyeszékhely repülőtere a légiközlekedésben. Antalfai Gábor, a Békés Airport Kft. ügyvezetője szerint a bővülő turisztikai látványosságok növelhetnék a belföldi és a nemzetközi utasforgalmat. Az M44-es gyorsforgalmi út biztosította földi teherforgalomhoz pedig a légi szállítás is csatlakozhatna.

Ehhez azonban fejlesztések szükségesek, hiszen a jelenlegi infrastruktúra most még csak kisebb gépek fogadására alkalmas. A miniszterelnök tavaly áprilisi látogatásakor azonban azt ígérte, hogy a Modern Városok Program egyik elemeként ezen is változtatnak majd. Orbán Viktor akkor elmondta, meghosszabbítják a kifutópályát, hogy nagygépek is le tudjanak szállni, valamint további műszaki beruházásokat is elvégeznek, összesen 4,1 milliárd forint értékben.

Az illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakértőivel azóta folyamatosan zajlanak a tárgyalások. Legutóbb hétfőn járt Szarvas Péter polgármester és Bacsa Vendel jegyző Budapesten, ahol több kérdésben is megállapodtak. „A reptér fejlesztésének, a kifutópálya hosszabbításának, a biztonságos le- és felszállító rendszer kiépítésének, egy még korszerűbb fogadóépület megépítésének lesz jelentősége a jövőben. Úgy álltunk fel jegyző úrral a pesti tárgyalás után, hogy a minisztériumi szakemberek, államtitkár úr, helyettes államtitkár úr az érveinket meghallgatta, jónak tartotta” – összegezte a megbeszélés tapasztalatait Szarvas Péter. A városvezető hozzátette, a fejlesztésekről kormányelőterjesztés készül, ami márciusra várható.

Megosztás:

Címke: , , , , , , ,