Kitüntetések és előléptetések átadásával ünnepel az egészségügy

A magyar egészségügy napja – a Semmelweis nap kapcsán több programot rendezett a Békés Megyei Központi Kórház. Békéscsabán a Dr. Réthy Pál Tagkórházban két adjunktusi és egy főorvosi kinevezést, valamint a legrangosabb kórházi elismerést a Dr. Réthy Pál emlékérmet is átadták.

A békéscsabai Dr. Réthy Pál Tagkórház dolgozóit péntek délután köszöntötték a CsabaPark Rendezvénycsarnokában.

–Békéscsabán hagyományosan gyakorlatilag a kórház majdnem valamennyi dolgozója – akik nem dolgoznak jelenleg is betegágy mellett – részt vesz ezen az ünnepségen. ezzel az alkalommal igyekszünk tisztelegni Semmelweis Ignác előtt. ilyenkor átadásra kerülnek azok a kinevezések, előléptetések, amelyek a szakmai előmenetelt jelzik. Adjunktusi, főorvosi kinevezéseket adunk át – emelte ki Dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgatója.

A kinevezések követően a kórház legrangosabb kitüntetését a Dr. Réthy Pál emlékérmet is átadták, amit idén Dr. Tébi Károly főorvosnak ítéltek oda. Az kórház rendezvényén a városi elismeréseke.

–Az alapellátásban, ellátás, azt gyakorlatilag vállalkozásba vállalják az orvosok. Így mondjam, elesnek attól a lehetőségtől, hogy egy intézmény kitüntesse, vagy jubileumi jutalmat kapjon, mint mondjuk egy kórházi dolgozó. És ennek ellensúlyozására a békéscsabai önkormányzat ezt a díjat adományozza a hűséges békéscsabai egészségügyi dolgozóknak – hangsúlyozta Dr. Kerekes Attila, Békéscsabai Megyei jogú Város Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Bizottságának elnöke.

A Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetést Dr. Varga Márta és Veres Miklósné vehette át. A Békéscsabai Hűségdíjat nyolc – az egészségügyi alapellátásban – dolgozónak átadta a város.

–Nagyon fontos, hogy egy ilyen napon egy kicsit megálljunk, együtt érezzünk, együtt gondolkodjunk az egészségügyben dolgozókkal, és elismeréseket adjuk számukra, elmondjuk nekik, hogy mennyire tiszteljük a munkájukat. Hiszen azt gondolom, hogy Békéscsabán sincs egy olyan család sem, vagy egy olyan közösség sem, ahol valamelyik tagot egy adott évben ne érne valamilyen beavatkozás, valamilyen egészségügyi ellátó szervezetben – mondta el Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere.

2011 óta ünnepel a világhírű magyar orvos születésnapján az egészségügyi szakma, pénteken a békéscsabai kórház és a város együtt köszöntötte az egészségügyi dolgozókat.

 

A Dr. Réthy Pál Tagkórház kitüntetettjeinek névsora:

Szakmai előléptetések:

Főorvosi kinevezés:

Dr. Taybani Zoltán

Orvosi diplomáját 2002-ben szerezte a Szegedi Tudományegyetemen, 2002. október 1-én helyezkedett el a II. sz. Belgyógyászati osztályon. Szakképesítést 2007-ben belgyógyászatból, 2013-ban endokrinológiából, 2014-ben diabetológiából szerzett, kiválóan megfelelt eredményekkel. Adjunktusi kinevezésben 2013-ban részesült.

Adjunktusi kinevezések:

Dr. Bánfi Nikolett

Orvosi diplomáját Debrecenben szerezte 2005-ben, 2005. október 1-én helyezkedett el az I. sz. Belgyógyászati osztályon. Szakképesítést 2010-ben belgyógyászatból, 2016-ban nefrológiából szerzett, kiválóan megfelelt eredményekkel.

Dr. Bótyik Balázs

Orvosi diplomáját 2005-ben szerezte Debrecenben. 2005. október 1-én helyezkedett el a II. sz. Belgyógyászati osztályon. 2010-ben belgyógyászatból, 2014-ben diabetológiából, 2017-ben endokronilógia – anyagcsere betegségekből szerzett szakképesítést, kiválóan megfelelt eredményekkel.

Kitüntetések:

Réthy Pál Emlékérem:

Dr. Tébi Károly –vezető főorvos

Orvosi diplomáját 1976. szeptember 11-én szerezte a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán. Az egyetem elvégzését követően körzeti orvosként tevékenykedett Tótkomlóson, Újkígyóson majd 1983-tól kezdődően Békéscsabán. Szakképesítést általános orvostanból 1981 novemberében szerzett.

A Tüdőgondozó Intézetben 1986. január 1-én helyezkedett el. Tüdőgyógyászatból 1988-ban, majd üzemorvostanból 1998-ban tett szakvizsgát. A szakma fejlődésével folyamatosan lépést tartott, aktívan vett részt továbbképzéseken, tudományos rendezvényeken.

1993. január 1-én kapott megbízást a Tüdőgondozó vezetésére. 24 éves vezetői tevékenysége során jól képzett, megbízható beosztott munkatársa nevelődött ki.

Munkája elismeréseként 2008-ban a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, „Békéscsaba Egészségügyéért” kitüntetésben részesítette.

Kórházért Emléklap 2017:

Dr. Baji Sándor – osztályvezető főorvos

Orvosi diplomáját 1981-ben szerezte a Szegedi Orvostudományi Egyetemen.  Pályafutását Gyulán a Gyermekosztályon kezdte, szakképesítést 1985-ben csecsemő-és gyermekgyógyászatból, 1993-ban nefrológiából szerzett. 1995-ben főorvosi, majd részlegvezető főorvosi kinevezésben részesült. 2008. május 1-től a békéscsabai Gyermekosztály osztályvezető főorvosa.

Kovács Erzsébet – műtős szakasszisztens

Munkáját 1995 májusában a központi sterilizálóban kezdte, majd 2000-ben a központi műtő munkatársa lett, ahol műtős szakasszisztensi, majd 2006-ban diplomás ápolói szakképzettséget szerzett. Lelkiismeretes munkájával, akár munkaidőn túl is, nagymértékben hozzájárult az ortopédia várólistájának ledolgozásához. Rendszeresen részt vesz tudományos üléseken, szakmai továbbképzéseken. Munkabírása, munkához való hozzáállása, kitartása, kollégáihoz való viszonya példaértékű.

Rajtár Jánosné – citológiai szakasszisztens

Pályafutását 1977-ben kezdte általános ápoló- és asszisztensként az Orosházi kórházban, majd 1980-ban citológiai szakasszisztensi képesítést szerzett. Kórházunk patológiai osztályán 1995-ben helyezkedett el. 2001-ben nemzetközi citológiai vizsgát is tett. Rendszeresen vett részt továbbképzéseken, országos konferenciákon. Az osztályon eltöltött 22 év alatt munkáját a megbízhatóan, precízen, lelkiismeretesen végezte. 40 éves munkavégzés után, idén júniusban 2017. nyugdíjba vonult.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének kitüntetettjei:

Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetés:

Dr. Varga Márta – Békés Megyei Központi Kórház dr. Réthy Pál Tagkórház Belgyógyászati-Gasztroenterológiai Osztálya főorvos

Dr. Varga Márta a Szegedi Orvostudományi Egyetemen 1989-ben szerzett orvosdoktori diplomát. 1989-ben Gyulán kezdte pályafutását a Gasztroenterológián, majd 1995 óta Békéscsabán dolgozik a BMKK Dr. Réthy Pál Tagkórház Belgyógyászati-Gasztroenterológiai Osztályán. Belgyógyászatból 1995-ben, gasztroenterológiából 1997-ben szerzett szakképesítést kiváló eredménnyel. Főorvosi kinevezést 2000-ben kapott, osztályvezető helyettes volt 1996-tól 2004-ig. 2004 ősze óta a III. Belgyógyászati-Gasztroenterológiai Osztály részlegvezető főorvosa. Hazai és nemzetközi szaklapokban több publikáció első, illetve társszerzője. Főszervezője volt a Magyar Belgyógyász Társaság Dél Magyarországi Decentrumának 2017 márciusában.  A pécsi, a szegedi és a debreceni orvostudományi egyetemekkel folytatott együttműködésnek köszönhetően, több kutatásban vesz részt az intézmény. Nemzetközi klinikai vizsgálatokban is igen aktívan részvétele következtében a betegek a legkorszerűbb kezelésekhez tudnak hozzájutni. 1995-ben alapította meg a Vírusos Májbetegek Délmagyarországi Centrumát. A Lisztérzékeny és Crohn Colitises betegegyesület tanácsadó orvosa. Évek óta aktív szervezője a hepatitis szűréseknek. Ma már az általa kidolgozott hepatitis rizikóbecslő kérdőívet használják országszerte. Új vizsgáló eljárásokat vezetett be az osztályon, mint például a capsula endoszkópos vizsgálat, amelynek anyagi hátterének megszervezésében is aktív szerepet vállalt. Az Orvosi Kamara békéscsabai választókerületi elnöke, megyei és országos küldött, területi elnökségi tag 13 éve. A kórházi Tudományos Bizottság tagja 20 éve. A Magyar Gasztroenterológiai Társaság Vezetőségi Tagja 3 éve.

Veres Miklósné –Békés Megyei Központi Kórház, Dr. Réthy Pál Tagkórház, vezető asszisztens

Veres Miklósné 1974. augusztus 5-én kezdte meg pályafutását a békéscsabai kórház fül-orr-gégészeti szakrendelőjében. A járóbeteg szakellátás asszisztensévé 1995 januárjától nevezték ki. Munkája mellett képezte magát és 2003-ban középfokú egészségügyi menedzser szakképesítést szerzett. Mindemellett folyamatosan részt vesz a különböző szakmai továbbképzéseken is. A mindennapos asszisztensi feladatok mellett koordinálja a szakrendelőkben dolgozó asszisztensek munkáját. Aktívan részt vesz az egészségügyi szakképző intézményekből szakmai gyakorlatra járó tanulók képzésében, segítve a kórházi humánerőforrás jól képzett utánpótlását. 2007-ben a Semmelweis nap alkalmából főigazgató főorvosi dicséretet, 2009-ben egészségügyi miniszteri dicséretet kapott. 2013-ban 40 évnyi szolgálat után nyugdíjba ment, de nyugdíj mellett továbbra is a kórház csapatát erősíti. A Dr. Réthy Pál Tagkórház 46 járóbeteg szakrendeléssel rendelkezik és kb. 160 ezer lakos ellátásáért felelős. A mindennapi zökkenőmentes gyógyítás elképzelhetetlen lenne egy jó szervezőképességekkel rendelkező rendelőintézeti vezető asszisztens nélkül, aki – ha láthatatlanul is – de irányítja az asszisztensek munkáját és biztosítja a napi munka feltételeit. Veres Miklósné mindezt 22 éve teszi alázatos szakmai elhivatottsággal. Mindezek mellett asszisztensi feladatokat lát el a fül-orr-gégészeti szakrendelésen is.

Békéscsabai Hűségdíj:

Bimbó Katalin asszisztens – 25 éve dolgozik Békéscsabán, az egészségügy területén.

Dr. Ferenczi Attila Mihály háziorvos – 25 éve dolgozik Békéscsabán, az egészségügy területén.

Kanalas Lászlóné körzeti nővér – 30 éve dolgozik Békéscsabán, az egészségügy területén.

Kerepeczkiné Virág Ágnes asszisztens – 25 éve dolgozik Békéscsabán, az egészségügy területén.

Knyihárné Varga Tünde Erzsébet körzeti nővér – 25 éve dolgozik Békéscsabán, az egészségügy területén.

Komoróczky Edit háziorvosi szakasszisztens-felnőtt szakápoló – 30 éve dolgozik Békéscsabán, az egészségügy területén.

Dr. Mosonyi Zsófia nyugalmazott fogorvos – 52 évet dolgozott Békéscsabán, az egészségügy területén.

Dr. Túri Klára háziorvos – 25 éve dolgozik Békéscsabán, az egészségügy területén.

 

Megosztás:

Címke: , , , , , , ,