Kicsit székely, kicsit békési

2016. május 23. 12:49 | Fekete Kata

Tamás Sándor Kovászna megyei, és Zalai Mihály Békés megyei elnök, Hegedűs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke, és Szabó Ákos, Hargita megye képviselője múlt héten Kolozsváron döntött arról, hogy a Békés Megyei Önkormányzat közreműködésével a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen alakul meg július végén a Székelyföldi Értéktár. A cél az, hogy Székelyföld kiemelkedő értékeit dokumentálják, megőrizzék, széles körben megismertessék és népszerűsítsék.

A megbeszélésen a résztvevők megállapodtak annak a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt pályázatnak a részleteiről is, amelyet a Békés Megyei Önkormányzat és az Élő Erdély Egyesület közösen bonyolít le, és ami a székely értéktár létrehozását célozza. A pályázat keretében egy kiadvány is készül, ami a székely értékeket mutatja be. Békés megye célja, hogy minden téren segítse a Székelyföldi Értéktár létrehozását, a rendelkezésre álló tapasztalatokat átadja, ezzel könnyítve a partnerek munkáját.

Az értéktár bizottság létrehozása után a felkért szakemberek feladata, hogy meghatározzák, milyen kikötések, feltételek mellett kerülhetnek be értékek az értéktárba, segítsék ezen értékek feltárását, összegyűjtését, ezzel megőrzését, fenntartását, védelmét és ismertté tételét.

Békés Megyei Önkormányzat szeptember elején először rendez megyenapot, amelyen a Székelyföldi Értéktár is bemutatkozik. A Székelyföldi Értéktár Bizottság első ülését ünnepélyes keretek között Székelyföldön tartják az ősz folyamán, ahol több székelyföldi értéket beemelnek az értéktárba.

 

 

 

FEL