Két döntő Arányi Norberttől

2016. június 13. 07:17 | behir.hu

A hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont az idei országos ifjúsági úszóbajnokságnak. A négynapos, szombaton zárult eseményen 57 hazai és külföldi klub mintegy három és félszáz versenyzője lépett rajtkőre.

Békés megyét a Békéscsabai Előre Úszó Klubból három plusz egy versenyző képviselte, a valós bajnoki futamokon Arányi Norbert (1999-ben született), Matejdesz Máté (2001) és Nagy Noémi (1999) állt rajtkőre. Ugyanakkor a riói olimpiai játékokra készülő Bohus Richárd (1993) is áttette székhelyét e néhány napra, ahol főleg az edzésekkel volt elfoglalva. De elindult a 100 méteres hátúszásban versenyen kívül, hiszen ő már a felnőtt kategóriát képviseli. Mint korábban beszámoltunk róla, ezen a távon 54,36 a kvalifikációs szint, Bohus Ricsi ezúttal 55,92 másodpercet repesztett, ami nem is rossz, ha azt nézzük, munkából úszta. Majd tíz nap múlva a Római Hét Domb nemzetközi versenyen szeretne nagyobbat dobbantani, hogy a 100 méteres gyorsúszáson kívül háton is elrajtoljon Rióban, továbbá természetesen a magyar váltón tagjaként is. S, hogy edzésnek számított nála a hódmezővásárhelyi kiruccanás, az is alátámasztja: úszott — ugyancsak versenyen kívüliként — 200 méter vegyest (2:10,72) és egy 50 méteres pillangót is (24,78).

- Úgy gondolom, jó úton járunk — fűzte hozzá magyarországi edzője, Szarvas János. — Igazi versenyhelyzetet igyekeztünk szimulálni, ugyanúgy beöltözött, mintha élete nagy dobására készülne. Ráadásul a 200 vegyes után húsz perccel már az 50 méteres pillangón teljesített. A fő célunk az volt, hogy a savasodást mérjük a szervezetében, amit azért is sikerült, mert a klub vásárolt egy ehhez szükséges készüléket. Ami pedig a továbbiakat illeti: tíz nap múlva Rómában állt rajtkőre, ezt is az olimpia jegyében. Onnan három hétre egy spanyolországi magaslati edzőtáborba vonulunk, a hazajövetel után két hét edzőtábor következik Debrecenben, majd utazás Rióba…”

Azt is megtudtuk, hosszas huza-vona után Szarvas Jánost mégsem akkreditálja szövetség az olimpiára, vagyis csak itthonról követheti tanítványa riói úszását.

Visszakanyarodva az ifjúságiak magyar bajnokságára: Békés megyét a csabaiakon kívül a Gyulai Várfürdő (három induló), a Tótkomlósi TE (egy fő) és a Triton SE, Gyula (négy úszó) maroknyi csapatai is képviselték.

Ami pedig az eredményességet illeti, a megyeiek közül egyedül a békéscsabai Arányi Norbertnek sikerült a fináléba verekednie magát, ráadásul két versenyszámban is. A rövidebb vágta számban, az 50 méteres gyorsúszásban végül ötödik, a 100 méteres távon pedig negyedik lett. Érdekesség, hogy az utóbbi távon a középdöntőben és a döntőben egyaránt századra azonos időt, 52,52 másodpercet úszott, ami értelemszerűen a legjobbja is.

- Norbit sérülések sújtották az elmúlt egy évben, ennek ellenére sikerült jól felkészülnie a bajnokságra — tudtuk meg edzőjétől, Szarvas Jánostól. — Nemrégen még 54 másodpercen kívül volt a legjobbja a százas távon, idén másfelet lefaragott belőle. Még csak első éves ifjúsági sportoló, ezért merünk jövőre is nagy célokat kitűzni, ami nem más, mint a 2017. évi ifjúsági Európa-bajnokságon való részvétel.

Forrás: Békéscsabai Előre Úszó Klub

Klubunk sportolóinak eredményei az országos ifjúsági bajnokságon.

Arányi Norbert. 50 m gyors. Előfutamok: 9. hely, 24,65 másodperc. Középdöntő: 8. hely, 24,21. Döntő: 5. hely, 23,88 (egyéni csúcs). 100 m gyors. Előfutamok: 12. hely, 53,66 (egyéni csúcs). Középdöntő: 4. hely, 52,52 (egyéni csúcs). Döntő: 4. hely, 52,52 (egyéni csúcsbeállítás). 200 m gyors. Előfutamok: 34. hely, 2:04,04. 50 m pillangó. Előfutamok: 34. hely, 27,51 (egyéni csúcs). 50 m mell: 19. hely, 31,52.

Matejdesz Máté. 50 m gyors. Előfutamok: 41. hely, 26,10. 100 m gyors. Előfutamok: 52. hely, 57,91. 50 m pillangó. Előfutamok: 39. hely, 27,76 (egyéni csúcs). 50 m mell. Előfutamok: 17. hely, 31,38 (egyéni csúcs). 100 mell. Előfutamok: 15. hely, 1:09,04. Középdöntő: 14. hely, 1:08,75. 200 mell. Előfutamok: 12. hely, 2:30,66.

Nagy Noémi. 100 gyors. Előfutamok: 15. hely, 59,91. Középdöntő: 15. hely, 1:00,11. 50 m pillangó. Előfutamok: 13. hely, 29,41. Középdöntő: 15. hely. 29,52. 50 m hát. Előfutamok: 18. hely, 32,13. 100 hát. Előfutamok: 14. hely, 1:07,90. Középdöntő: 14. hely, 1:07,79. 50 mell. Előfutamok: 12. hely, 34,64 (egyéni csúcs). Középdöntő: 16. hely, 34,85. 100 mell. Előfutamok: 11. hely, 1:15,28 (egyéni csúcs). Középdöntő: 14. hely, 1:5,13. 200 m vegyes úszás. Előfutamok: 12. hely, 2:25,14. (Megjegyzés: a 200 méteres és hosszabb távokon nem rendeztek középdöntőket.)
 

FEL