Készül a KRESZ-park Jaminában, a Tompa és Szegfű utca sarkán

2016. május 6. 13:52 | Mikóczy Erika

Múlt ősszel adták át Békéscsabán, a Penza-lakótelepen a felújított KRESZ-parkot, új burkolati jelekkel, közlekedési táblákkal. Akkor, de már előtte is sokan jelezték, hogy jó lenne, ha Jaminában is újból lenne KRESZ-park, ahol a gyerekek védett, biztonságos körülmények között tanulhatnák meg a közlekedési szabályokat.

Aki a Tompa és Szegfű utca kereszteződése felé jár, már láthatta, hogy a sarki játszótéren az utat leaszfaltozták, a környéket rendbe tették. Mint azt Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes tanácsnoktól, a körzet képviselőjétől megtudtuk, rövidesen a jelzések felfestése és a közlekedési táblák elhelyezése következik.

– A 2006 óta regnáló Fidesz-frakciónak mindig is kérése volt a KRESZ-park. Békéscsaba kerékpáros-barát település, az itt élők mintegy harminc százaléka kerékpárral jár munkába, iskolába. Ezért folyamatosan bővítettük a kerékpárút-hálózatot. A rendőrségi beszámolókból viszont az is kiderült, hogy több a kerékpáros baleset. Hanó Miklós alpolgármester úr már régóta hangoztatja, hogy kiskorban kell elkezdeni a KRESZ oktatását. Ezért is tartottuk nagyon fontosnak, hogy az óvodások is megismerhessék, hogyan kell helyesen közlekedni a biciklivel. Amióta képviselő vagyok, azóta a szívemen viseltem, hogy itt megépüljön egy játszótérrel egybekötött KRESZ-park. Amit tudtam, hozzátettem és most a város is hozzájárult, így rövidesen teljesül ez az álmunk – mondta a képviselő. 

Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes megjegyezte, hogy még hátravan a burkolati jelek felfestése, a közlekedési táblák elhelyezése, de remélhetőleg gyereknapra teljesen készen lesz minden.

A játszótér melletti óvodában már nagyon várják a KRESZ-park átadását, és szeretnék, ha annak előnyeit Jamina mind a négy óvodája élvezhetné.

– Az óvodában egyelőre csak olyan biciklik vannak, amelyeket a gyerekek otthonról hoznak. Nagyon örülnénk, ha mi is rendelkeznénk olyan kerékpárokkal, mint a Penza óvoda, hogy ha bárki idejön, akkor kölcsön tudja venni tőlünk ezeket. Bízunk benne, hogy ebben is mellénk állnak a képviselők és az önkormányzat, és a jaminai óvodások bármikor jöhetnének ide gyakorolni – mondta Hrabovszki Zoltánné, a Kertvárosi Óvoda vezetője.  

Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes kiemelte, nem feledkeznek meg a többi jaminai játszótérről sem. A Nyúl büfé előtti téren áttelepítették a játszóteret az út felé és bővíteni szeretnék azt padokkal, játszóelemekkel. A részönkormányzat pedig a Madách utca sarkán levő játszóteret szeretné virágosítani, még szebbé tenni.

FEL