Ilyen újdonságok várhatók a cafeteriában 2018-ban

Egy friss felmérés szerint az emberek egészségmegőrzésre, rekreációra, utazásra szívesen használják a cafeteriaelemeket. Több újdonság is várható 2018-ban a juttatások terén.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a dolgozók körében az étkezésre költhető elemek népszerűsége kifejezetten nagy. Ám ha a cégeknek át kell gondolniuk, milyen juttatást adhatnak, akkor már évek óta az egészségmegőrzéshez kapcsolódó elemek a legnépszerűbbek. Szintén a rekreációhoz kapcsolódik az üdülés, mely szintén javított a helyezésén – fogalmazott Fata László, cafeteriaszakértő a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Készült olyan lista is, amelyben azt kérdezték, mennyi adóterhet kellene hozzátenni a juttatásokhoz. A válaszadók az üdülést magasabb adóteherrel is elfogadták, ám kiderült, hogy az üdüléshez, képzéshez, egészségmegőrzéshez és a lakáscélú támogatásokhoz elvárják, hogy alacsony legyen a közteher – tette hozzá.

Népszerű maradt a Szép-kártya is, illetve a 100 forintos éves készpénzes juttatás is – mondta el Szabó László, az MKB önkéntes pénztárak és az MKB Szép-kártya üzletágvezetője. Úgy fogalmazott: növekedett a kártyabirtokosok száma, illetve nőttek a befizetett hozzájárulások, támogatások összegei is – fűzte hozzá.

 

Egyre kevésbé használjuk az egészségpénztárakat

 

Az önkéntes magán-nyugdíjbefizetésekkel kapcsolatban elmondta: az országos adatok nagy eltérést mutatnak, ugyanis az egészségi kiadások finanszírozása áttolódik a közvetlen finanszírozásokra, és nem az egészségpénztárakon keresztüli történő finanszírozásban realizálódik.

A munkáltatói hozzájárulások az első fél évben az előző év azonos időszakához képest 43 százalékkal csökkentek. Körülbelül egynegyed résszel kevesebben igényeltek egészségpénztári munkáltatói támogatást, és az egy főre eső átlagos munkáltatói befizetés is csökkent – tette hozzá, kiemelve, hogy az egyéni befizetések volumene nagyobb volt, mint a munkáltatói hozzájárulások összege.

Kiemelte azt is, hogy Nyugat-Európában vagy Amerikában szinte elvárt követelmény a munkaadó oldaláról, hogy a munkavállalónak legyen valamilyen megtakarítása.

 

Minden területen bővülés tapasztalható

 

Fata László arról is beszélt a műsorban, hogy mint minden új juttatásnál, az óvodai-bölcsődei juttatások esetében is tapasztalható a bővülés. 2017-ben az albérleti támogatás is új juttatásként szerepelt. Ennek felhasználása könnyebben lesz használható, valamint „életszerűbb” lesz majd 2018-ban – mondta a szakértő. Egyrészt többet adhat a munkáltató, de például azok is megkaphatják, akik határozott idejű munkaszerződéssel dolgoznak egy olyan munkahelyen, amelytől lakóhelyük távolabb van – fűzte hozzá.

Fata László arra is kitért, hogy a biztosítások szabályozása nem változik jövőre, a klasszikus kockázati biztosítások a minimálbér 30 százalékáig adómentesek.

 

Jönnek az újdonságok

 

Három újdonság lép életbe 2018-ban : a munkáltató beszállhat az öngondoskodó juttatásokba, ezen a területen az eho-csökkenés mintegy 3 százalékos köztehercsökkenést eredményez majd. A béren kívüli juttatások közterhe, a 34,22 százalék marad – ide sorolandó a pénzösszegjuttatás 100 ezerig és a Széchenyi-pihenőkártya – magyarázta a szakember.

Az adómentes juttatások területén a sportrendezvényekre szóló, valamint a kulturális szolgáltatásra szóló belépő jövőre is ugyanúgy használható, mint idén. Használható lesz az óvodai-bölcsődei térítés is, munkáltatói támogatással a lakáshitel, a lakásvásárlás támogatása is.

A változások között egy új elem jelenik meg: a diákhitel-törlesztés támogatása. A törlesztőrészleteknél a kötelező törlesztés mértékéig, vagy havonta a minimálbér 20 százalékáig a munkáltató adómentesen adhat támogatást – magyarázta Fata László.

Hozzátette: változás történt még a mobilitás célú lakhatási támogatásban, ahol a 40 százalékos maximum helyett a minimálbér 60 százalékáig adhatja a munkáltató havonta. Vagyis az összeg az idei 51 500 forint havi maximum helyett 82 800 forint is lehet.

Kizáró ok idén, ha van lakástulajdon; ha 50 százalékot nem meghaladó haszonélvezeti joggal nem terhelt tulajdonrészünk van, akkor is igénybe lehet venni a támogatást – magyarázta a szakértő.

Forrás: Kossuth Rádió/Napközben, hirado.hu

Megosztás:

Címke: , , , , ,