Hosszú Katinkával úszhattak és fotózkodhattak

Második alkalommal rendezték meg a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában a Hód Kupa nemzetközi rövidpályás úszóversenyt, amelyen 27 egyesüket 462 indulója lépett starthoz, 2802 rajtot teljesítve a két nap alatt – számolt be a Békéscsabai Előre Úszó Klub hivatalos honlapja.

Az első napon, szombaton a 200 méteres és az 50 méteres, vasárnap pedig a 100 méteres távokat rendezték meg a rövidpályás 25 méteres medencében. Az 50 méteres, 10 pályás versenymedence keresztben 25 méteres, így ezen a viadalon keresztbe húzták be a köteleket és így bonyolították le az eseményt.

A rövidpályás versenyeken, aki jól tud fordulni, előnyt szerez, de aki az 50 méteres medencéhez szokott, az kevesebb fordulót hajt végre egy edzésen, jobban kell összpontosítani a falnál. Így nagyon sok helyezés és időeredmény a fordulókon múlik egy rövidpályás versenyen. Sok gyerek tapasztalta mennyire fontos, hogy ezeket jól hajtsa végre.

A versenyen Hosszú Katinka is részt vett, nem kis meglepetést okozva a gyerekeknek. A háromszoros olimpiai bajnok úszását nézve sokat tanulhattak a fiatalok, hiszen Katinka 100 méter alatt alig úszott 40 méternél többet, a többi a forduló volt.

A verseny alatt a bajnokkal való fotózkodáson, autogramosztáson vehettek részt a fiatalok, amit a csabai klub versenyzői is igyekeztek kihasználni.

Ami a pontversenyt illeti, nem véletlen, hogy a Hosszú Katinka nevével fémjelzett Iron végzett az élen 1070 ponttal, megelőzve a BVSC-Zugló csapatát (796) és a Hódmezővásárhelyi SUVC (503), valamint a Hód Úszó SE-t (350). A Békés megyeiek közül a Gyulai Várfürdő a hetedik (221), a Békéscsabai Előre Úszó Klub a kilencedik (148), az Orosházi ÚE a tizenkettedik (114), a Tótkomlósi ÚE a huszadik (65), a Triton SE Gyula a huszonegyedik (62) lett.

A csabaiak sikeresen szerepeltek, a sok egyéni rekord mellett egy arany-, öt ezüst-, és hat bronzéremmel tértek haza a nagyon erős mezőnyt fölvonultató viadal után.

Érmesek: Andrej Bálint (egy ezüstérem), Asztalos Antónia (egy ezüstérem, egy bronzérem), Dér Máté (egy ezüstérem), Kovács Balázs (egy ezüstérem, egy bronzérem), Petróczki Zsombor (egy aranyérem, egy ezüstérem, egy bronzérem), Reisz Nándor (két bronzérem), Szász Máté (egy bronzérem).

 

Forrás: beuk.hu

Megosztás:

Címke: , , , ,