Gajdos Attila: Bizonytalanság tapasztalható a közszolgáltatásoknál

Ez az állapot a Jobbik szerint tarthatatlan.

Az állam rátelepedett az oktatásra, aztán belenyúlt a hulladékgazdálkodásba és a kéményseprő-ipari szolgáltatásokba. Azóta az utóbbi két területen is bizonytalanság tapasztalható – hangzott el a Jobbik tájékoztatóján.

Gajdos Attila választókerületi szervező, önkormányzati képviselő nehezményezte, hogy a szemétszállításról a központi számlázó cég már fél éve nem küld számlát, így feltehetően jövőre egy összegben kell majd sokat fizetnie a lakosságnak. Mint mondta, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő április óta képtelen a számlázásra. Mivel a szolgáltatók a munkát elvégzik, és azt ki kell fizetni, több helyen – így például Békéscsabán is – az önkormányzat szállt be a kifizetésbe, de a képviselő szerint ez a bizonytalan állapot a lakosság és az önkormányzat számára is tarthatatlan.

Gajdos Attila aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy ezután csak kétévente vizsgálják majd a kéményeket.

– Bizonytalanság van a kötelező kéményseprés területén is. Rengeteg szakember hagyta ott ezt a pályát, és nem volt megfelelő utánpótlás. Mindeközben idén Magyarországon majdnem kétszer annyian haltak meg szén-monoxid mérgezésben, mint egy évvel korábban. Ráadásul olyan tervről is hallottunk, hogy a szolgáltatás egy részét közmunkásokkal végeztetnék, ez pedig szerintem vállalhatatlan – jelentett ki, hozzátéve, hogy szerinte inkább abba az irányba kellene elmenni, hogy ezen a minden szempontból fontos, emberéletekre is hatással lévő területen, jól megfizetett szakemberek dolgozzanak, és évente vizsgálják meg a kémények állapotát.

Megosztás:

Címke: , ,