Francia topcsapat érkezik a CEV Kupában

2017. január 29. 15:27 | behir.hu

Szerdán egy sokáig emlékezetes mérkőzésen a legjobb 16 közé jutott a BRSE a második legrangosabb európai kupasorozatban. A következő ellenfél a magyar válogatott csapatkapitány, Liliom Rita együttese, a francia Beziers lesz.

Ezen a szinten már nincs könnyű ellenfél, a BRSE a francia bajnokság egyik elitcsapatával, a Beziers VB együttesével mérkőzik meg a nyolcaddöntőben. Az első mérkőzést Békéscsabán rendezik, február 7-én 18 órától, míg a visszavágó két héttel később február 21-én 20 órakor kezdődik. A nemzetközi röplabda élet véleménye alapján a francia csapat a párharc esélyese, azonban a csabaiak célja, hogy rácáfoljanak minden előzetes várakozásra és kiharcolják a továbbjutást.

- Nagyon jó csapatról van szó, ez biztos. Anna (Nazarenko – a szerk.) korábban ott játszott, így biztos, hogy tud majd segíteni a felkészülésben. Bízunk benne, hogy legalább még egy kört tudunk menni a CEV Kupában – fogalmazott Molcsányi Rita.

Az ellenfél a francia Beziers három szoros szettben, de végül kettős győzelemmel jutott tovább. A válogatott csapatkapitánya – akinek három támadása ért pontot –, így értékelte a mérkőzést:

- Aki látta a meccset, az tudja hogy ment a játék. A csapat éppen most próbálja visszaépíteni a sok sérülés után visszatérő játékosokat. A héten nekem is sikerült egy kicsit lebetegednem, ez némileg rá is nyomta a bélyegét a játékomra. De a lényeg, hogy sikerült legyőzni a svájci csapatot 3:0-ra. Örülök, hogy összekerültünk a Békéscsabával, főleg azért mert így haza tudok menni egy kicsit. Békéscsabán pedig mindig olyan jó a hangulat, hogy biztosan jó meccset fogunk játszani. De addig is van még egy kupaelődöntőnk, amire nagyon készülünk. Szóval sok minden vár még ránk a Békéscsaba elleni meccsig – nyilatkozott a szövetség honlapujának Liliom Rita.

A kiemelt érdeklődésre való tekintettel a csabai klub már megkezdte a mérkőzésre szóló jegyek online értékesítését a tixa.hu/brse oldalon.

FEL