Csörög a DIOO

2016. június 22. 12:01 | Fekete Kata

Szarvason is bemutatták a DIOO-t. Konkolyi Sándor fejlesztőt és csapatát Babák Mihály polgármester fogadta, aki már múlt év végén tudomást szerzett a magyar innovációról. Babák Mihály rávilágított a digitális írástudás szükségességére, annak apropóján is, hogy milyen tendenciák és fejlődések zajlanak a világban, hogyan kell ezekhez illeszkednünk, és ezekkel lépést tartanunk.

– A városnak erre a fejlesztésre fordítani kell, még akkor is, ha a keretek szűkösnek bizonyulnak – mondta a polgármester.

Joggal merülhet fel azonban, mi történik abban az esetben, amikor egy óvodavezető, óvodapedagógus vagy szülő nem feltétlenül pártolója a digitális eszközhasználatnak. Többen attól tartanak, hogy így a gyerekek idejekorán felhagynak a mozgással és a digitális eszközök miatt háttérbe szorulnak a társas kapcsolatok.

– A fejlesztők folyamatosan hangsúlyozzák, hogy napi 15 percnél nem ajánlatos a gyermekeknek több ideig használni a fejlesztőeszközt. Ebben az esetben, az óvodások kizárólag hasznot húzhatnak, hisz észrevétlenül, játék közben fejlődnek – fejtette ki véleményét Konkolyi Sándor. - Nem szabad elfelejteni, hogy a játékok többek közt az állóképesség, a fel-nem adás és a visszatérő problémák megoldási készségét is fejlesztik a gyermeknél, valamint az óvodásoknak lehetőségük van arra, hogy párban játsszák a játékot, erősítve ez által a kooperativitást is. Egyébiránt, a digitális technika teljes mértékben begyűrűzött a mindennapi életünkbe, a gyerekeket nem lehet vele elég korán megismertetni. A mindennapi élet segédeszközének kulcsát adjuk a kezükbe, ezzel párhuzamosan készségeket fejlesztünk. Egy digitalizált világban könnyebb lavírozni, ha kicsit mi magunk is digitalizálódunk.

Mint már írtunk róla, Békéscsabán már használnak nyolc DIOO fejlesztőeszközt. Itt, a városvezetők úgy gondolták, hogy az elsők között szeretnék gyermekeik, képességeit az okosjátékkal fejleszteni.

 

További programok »

FEL