Családbarát munkahelyek a megyében

2016. július 21. 12:47 | Balázs Anett

Átadták az Emberi Erőforrások Minisztériuma által hatodik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait kedden, Budapesten. Az elismerést 51 szervezet, intézmény, illetve cég képviselője vehette át. A nyertesek között van három békés megyei intézmény is. A pályázati kiírás szerint a díjazottak az erkölcsi elismerés mellett legfeljebb kétmillió forintos támogatást is elnyerhettek.

Az Orosházi Kórház minden évben családi napot szervez dolgozóinak. Az intézmény már 2015-ben is pályázott a Családbarát munkahely címre, és mint akkor most is elnyerték a díjat.

– 51 vállalkozás, intézmény kapta meg ezt a díjat.  Olyan kórház nem is volt, aki tavaly és idén is megkapta. Idén két kórház kapta meg országos szinten. Az orosházi és a bajai kórház – árulta el dr. Duray Gergő főigazgató.

Emellett az intézmény a nyári szünidő alatt is segít a dolgozóinak a gyermekek elhelyezésénél. A kórházban szakképzett gyermekfelügyelők ügyelnek a csemetékre, amíg a szülők napi munkájukat végzik.

A pályázatok elbírálása során egyszerre értékelték a munkahelyek már meglévő és tervezett családbarát intézkedéseit. A békési önkormányzat irodájában Hanna bontogatja rajztehetségét, amíg édesanyja a hivatal ügyeit intézi.

Két leánygyermek édesanyja vagyok, a nagyobbik pont itt is van. Ő tíz éves Hanna, a kisebbik pedig 4 éves, Luca ő még óvodás. Elég sokat szokott betegeskedni, úgyhogy ez nekem nagy segítség ez ilyenkor, hogy nem kell szabadságot kivennem és a gyermekem itt lehet mellettem – fogalmazott Kissné Illyés Mária, pr munkatárs.

– A családbarát légkört eddig munkaidővel, szabadságolással, a munkavállalók részére szervezett tréningekkel, képzésekkel, közösségi rendezvényekkel és egyéb, munkavállalóknak juttatott kedvezményekkel, támogatással, intézkedésekkel biztosítottuk. Nagyon büszkék vagyunk erre a díjra. Tavaly is pályáztunk, akkor sajnos nem sikerült. Most 700 ezer forintot nyertünk. Nem is a díj a legfontosabb, hanem az, hogy elismerték azt a törekvést, amit a hivatal igyekszik kialakítani – hangsúlyozta Izsó Gábor, Békés város polgármestere.

Békés megyében az Orosházi Kórház és a békési önkormányzat mellett a Dévaványai Általános Művelődési Központ vívta ki az elismerést.

A kiírás szerint a díjazottak az erkölcsi elismerés mellett legfeljebb kétmillió forintos támogatást nyerhettek el.

FEL