Bod Tamás az Együtt jelöltje az orosházi választókerületben

2017. november 20. 11:21 | behir.hu

Szigetvári Viktor jelentette be, hogy az Együtt–Párbeszéd-szövetség jelöltjeként Bod Tamás indul Békés megyében, Orosháza, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza és Battonya települések választókerületében.

Az Együtt választmányi elnöke kiemelte: az orosházi központú MSZP-szervezettel nagyon reménykeltő tárgyalások folynak Bod Tamás jelöltségének támogatásáról. Ugyanakkor az Együtt-Párbeszéd-szövetség minden demokratikus ellenzéki párttal nyitott a tárgyalásra, hogy Bod Tamás esélyes jelöltből győztes jelöltté váljon - derül ki a párt közleményéből.

"Bod Tamás, az Együtt politikusa országszerte azzal vált ismertté, hogy folyamatos munkával leleplezte  Simonka György fideszes képviselő kétes ügyleteit, és a nyilvánosság elé tárta, hogy üzleti kapcsolatai ellen költségvetési csalás bűntette miatt nyomozás folyik. Rávilágított arra is, hogy a térség fejlődéséért semmit sem tett az Orbán-kormány embere, a legjobban elmaradt területek közé tartozik ez az országrész. Bod Tamás a botrányok felderítésért, cselekvő ellenzékiségéért jelenleg is perben áll Simonka Györggyel. A fideszes képviselő azóta megfutamodott. Az általa elindított per eddigi három kitűzött tárgyalási napjából csupán egyen jelent meg Simonka, mivel egyre kényelmetlenebbé válik az a számára.

Az Együtt párt munkája ismert ebben a körzetben, elérte a mezőhegyesi Ménesbirtok fennmaradását, megállította a földek tolvaj kezekbe történő átadását és megmentette 400 család és több száz idénymunkás bevételi forrását.

Az Együtt és a Párbeszéd szövetsége hisz abban, hogy le lehet győzni a Fideszt 2018-ban. Ehhez jó ellenzéki együttműködésre van szükség és arra, hogy a demokratikus ellenzéki pártok koordináljanak egyéni jelöltek szintjén mind a 106 választókerületben" - zárul a közlemény.

 

További programok »

FEL