Békéscsaba hazavár! - ismét lehet pályázni

2015. november 15. 14:13 | Mikóczy Erika

Békéscsaba hazavár! felsőoktatási hallgatói ösztöndíj

 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a felsőfokú tanulmányokat folytatók támogatására a „Békéscsaba hazavár!” felsőoktatási hallgatói ösztöndíj elnyerésére.

A pályázat célja: A felsőoktatásban tanuló békéscsabai fiatalok felsőfokú tanulmányainak segítése, az identitástudat kialakítása, a fiatalok Békéscsabához való kötődésének erősítése.

Az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén pályázatot nyújthatnak be azok a személyek, akik:

  • - a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben alapképzésben, mesterképzésben vagy osztatlan képzésben nappali tagozaton államilag támogatott képzésben vesznek részt,
  • - békéscsabai lakóhellyel rendelkeznek,
  • - a pályázat benyújtásának határnapjaként megjelölt napig 25. életévüket nem töltik be,
  • - a pályázat benyújtásáig főiskolai szintű alap- vagy mesterképzésben az adott felsőoktatási intézmény által az oklevél megszerzéséhez előírt tanulmányi pontok (a továbbiakban: kreditek) legalább 50 %-át, osztatlan képzésben az adott felsőoktatási intézmény által az oklevél megszerzéséhez előírt kreditek legalább 60 %-át teljesítették.

A pályázatok benyújtása: A pályázatot - személyesen vagy postai úton - az 1. melléklet szerinti űrlapon kell benyújtani úgy, hogy az 2016. február 28. napjáig beérkezzen a Polgármesteri Hivatalhoz.

A hiányosan vagy nem megfelelően kitöltött pályázati űrlap javítására, a hiányzó mellékletek benyújtására a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő leteltét követően nincs lehetőség, azokat a polgármester érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

A pályázati űrlap: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Osztályán igényelhető (5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17.) és ide kattintva letölthető Békéscsaba Megyei Jogú Város honlapjáról.

 

A pályázati űrlaphoz csatolni kell:

  • a felsőoktatási intézmény igazolását a pályázathoz szükséges kreditek teljesítéséről,
  • a felsőoktatási intézmény igazolását a pályázó részére az oklevél megszerzéséhez előírt kreditek számáról,
  • a pályázó által írt, legalább 1500, legfeljebb 3000 karakter terjedelmű önéletrajzot, amely tartalmazza a pályázó szakmai elképzeléseit, a felsőoktatási intézményben esetlegesen végzett tudományos, kutatói munka, tudományos diákköri tagság bemutatását.

Elnyerhető támogatás:

Az ösztöndíj összege félévenként 5 hónap időtartamra (szeptembertől januárig és februártól júniusig) havi 40.000,- Ft, amely a pályázat benyújtásakor folyamatban lévő félévtől négy félévig, de legfeljebb az oklevél megszerzéséig jár.

Maximálisan támogatható pályázatok száma: 15 fő

A pályázat elbírálása során előnyt élvező preferált szakmák: gépészmérnök, építészmérnök, villamosmérnök, orvos, diplomás ápoló, tanár (fizika, kémia, matematika, biológia), élelmiszeripari mérnök, igazgatásszervező. 

A beérkező pályázatokat az Ösztöndíj-véleményező Testület (a továbbiakban: Testület megvizsgálja, rangsorolja, október 15. napjáig meghatározza a támogatásra és elutasításra javasolt pályázatok körét. Amennyiben a Testület szükségesnek tartja, az ülésén meghallgathatja a pályázókat. A polgármester – a Testület véleményének figyelembe vételével – hozza meg döntését.

 

Az ösztöndíjban részesülő pályázó köteles:


a) hallgatói jogviszonya folyamatos fenntartásával a pályázat benyújtásakor megjelölt felsőoktatási intézményben a pályázatban megjelölt szakon felsőfokú tanulmányait megszakítás nélkül végezni,

b) az ösztöndíj folyósításának ideje alatt a folyó félévre létesített hallgatói jogviszonyát minden év szeptember 30. napjáig és február 28. napjáig igazolni,

c) a felsőoktatási intézmény által előírt kreditet és az oklevelet a felsőoktatási intézmény által előírt képzési idő alatt megszerezni,

d) az oklevél megszerzését 30 napon belül annak másolatával igazolni,

e) az oklevél megszerzésétől számított 6 hónapon belül az oklevélben meghatározott végzettség szerinti munkakörben Békéscsabán teljes munkaidős munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt létesíteni,

f) az oklevél megszerzésétől számított 36 hónapon belül legalább az ösztöndíj folyósításának megfelelő számú hónap időtartamig a végzettség szerinti munkakörben Békéscsabán teljes munkaidős munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében dolgozni,

g) az e) és f) pontban meghatározott foglalkoztatás(ok) megkezdését, illetőleg megszűnését a jogviszony(oka)t létrehozó, illetve megszüntető okirat másolatával annak keltétől számított 15 napon belül igazolni,

h) az e) és f) pontban meghatározott jogviszony előző évi időtartamát minden év január 31. napjáig a munkáltató által kiállított okirattal igazolni mindaddig, amíg az f) pontban meghatározott idő letelik,

i) a pályázati űrlapon megjelölt adatainak esetleges változásáról az önkormányzatot 15 napon belül értesíteni.

Az a pályázó, aki a fenti kötelezettségeinek, vagy az ösztöndíjszerződésben meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget, a később folyósítandó ösztöndíjra jogosulatlanná válik, és a korábban folyósított ösztöndíj összegét a jegybanki alapkamattal növelten köteles az erre okot adó körülmény bekövetkeztétől számított 15 napon belül visszafizetni.

A pályázó a pályázatok benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a benyújtott pályázatában megjelölt személyes adatait a pályázatot értékelő, a döntést előkészítő és döntéshozó személyek megismerjék, a pályázattal kapcsolatos feladataik ellátása során kezeljék, valamint azt, hogy ösztöndíj elnyerése esetén nevüket és az ösztöndíj összegét az önkormányzat nyilvánosságra hozza.

A pályázatok benyújtásának helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Osztály 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2016. február 28.

Kérjük, hogy a borítékra írják rá: „Békéscsaba hazavár!" felsőoktatási hallgatói ösztöndíj pályázat.

A pályázati döntésekről szóló értesítés várható ideje: 2016. március 31.
 

__________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

Békéscsaba hazavár!  életkezdési támogatás

 

 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a diplomás pályakezdők támogatására a „Békéscsaba hazavár!” életkezdési támogatás elnyerésére.

Célja: A diplomás pályakezdő békéscsabai fiatalok életkezdésének segítése, az identitástudat kialakítása, a fiatalok Békéscsabához való kötődésének erősítése.

Az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén pályázatot nyújthatnak be azon személyek akik:

  • a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben alapképzésben, mesterképzésben vagy osztatlan képzésben szerzett, a felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevéllel rendelkeznek,
  • békéscsabai lakóhellyel rendelkeznek,
  • a pályázat benyújtásának határnapjaként megjelölt napig 30. életévüket nem töltik be,
  • az oklevél megszerzését követő 6 hónapon belül az oklevélben meghatározott végzettség szerinti munkakörben Békéscsabán teljes munkaidős munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt létesítettek,
  • a pályázat benyújtásáig az oklevélben meghatározott végzettség szerinti munkakörben Békéscsabán legalább 6 hónapon keresztül teljes munkaidőben munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban dolgoztak,
  • életvitelszerűen Békéscsabán laknak és
  • jövedelmük nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 800 %-át (228 000 Ft).

A pályázatok benyújtása: A pályázatot - személyesen vagy postai úton - az 3. melléklet szerinti űrlapon kell benyújtani úgy, hogy az 2016. február 28. napjáig megérkezzen a Polgármesteri Hivatalhoz. A hiányosan vagy nem megfelelően kitöltött pályázati űrlap javítására, a hiányzó mellékletek benyújtására a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő leteltét követően nincs lehetőség, azokat a polgármester érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

A pályázati űrlap: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Osztályán igényelhető (5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17.) és ide kattintva letölthető Békéscsaba Megyei Jogú Város honlapjáról.

 

A pályázati űrlaphoz csatolni kell:

  • az oklevél másolatát,
  • az oklevélben meghatározott végzettség szerinti munkakörben Békéscsabán teljes munkaidős munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését igazoló okirat másolatát,
  • a jövedelem igazolására szolgáló dokumentumot és
  • a pályázó által írt, legalább 1500, legfeljebb 3000 karakter terjedelmű önéletrajzot, amely tartalmazza a pályázó szakmai elképzeléseit, az általa esetlegesen végzett tudományos, kutatói munka bemutatását.

Elnyerhető támogatás:

Az ösztöndíj összege egyszeri 300.000,- Ft, amely az ösztöndíjszerződés megkötését követő 15 napon belül kerül átutalásra a pályázó által megjelölt pénzforgalmi számlára.

Maximálisan támogatható pályázatok száma: 10 fő

A pályázat elbírálása során előnyt élvező szakmák a következők:

  1. Gépészmérnök
  2. Építészmérnök
  3. Villamosmérnök
  4. Orvos
  5. Diplomás ápoló
  6. Tanár (fizika, kémia, matematika, biológia)
  7. Élelmiszeripari mérnök
  8. Igazgatásszervező

A beérkező pályázatokat az Ösztöndíj-véleményező Testület (a továbbiakban: Testület megvizsgálja, rangsorolja, október 15. napjáig meghatározza a támogatásra és elutasításra javasolt pályázatok körét. Amennyiben a Testület szükségesnek tartja, az ülésén meghallgathatja a pályázókat. A polgármester – a Testület véleményének figyelembe vételével – hozza meg döntését.

 

Az ösztöndíjban részesülő pályázó köteles:


a) az ösztöndíjszerződés megkötését számított 36 hónapon belül összesen legalább 24 hónap időtartamban az oklevélben meghatározott végzettség szerinti munkakörben Békéscsabán teljes munkaidős munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében dolgozni,

b) az a) pontban meghatározott foglalkoztatás(ok) megkezdését, illetőleg megszűnését a jogviszony(oka)t létrehozó, illetve megszüntető okirat másolatával annak keltétől számított 15 napon belül igazolni,

c) az a) pontban meghatározott jogviszony előző évi időtartamát minden év január 31. napjáig a munkáltató által kiállított okirattal igazolni mindaddig, amíg az a) pontban meghatározott idő letelik,
d) a pályázati űrlapon megjelölt adatainak esetleges változásáról az önkormányzatot 15 napon belül értesíteni.

Az a pályázó, aki a fenti kötelezettségeinek, vagy az ösztöndíjszerződésben meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget, békéscsabai lakó-, illetve tartózkodási helye megszűnik vagy életvitelszerűen nem Békéscsabán él, köteles a neki folyósított ösztöndíj összegét a jegybanki alapkamattal növelten az erre okot adó körélmény bekövetkeztétől számított 15 napon belül visszafizetni.

A pályázó a pályázatok benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a benyújtott pályázatában megjelölt személyes adatait a pályázatot értékelő, a döntést előkészítő és döntéshozó személyek megismerjék, a pályázattal kapcsolatos feladataik ellátása során kezeljék, valamint azt, hogy ösztöndíj elnyerése esetén nevüket és az ösztöndíj összegét az önkormányzat nyilvánosságra hozza.


A pályázatok benyújtásának helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Osztály 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2016. február 28.

Kérjük, hogy a borítékra írják rá: „Békéscsaba hazavár!" életkezdési támogatás pályázat.

A pályázati döntésekről szóló értesítés várható ideje: 2016. március 31.

FEL