Békéscsaba fizethet

2016. április 26. 12:59 | Laczkó Viktória

Békéscsabának 49 millió forint a visszafizetési kötelezettsége. Az Öveges-program lebonyolítását vizsgálva a Nemzeti Nyomozóiroda megállapította a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúját.

Egy, az oktatásfejleszésére irányuló Európai Uniós pénzekből finanszírozott 14 milliárd forintot felölelő projekt az Öveges-program. Hadházy Ákos, antikorrupciós szakszóvivő szerint az összegeket nem az eredeti célnak megfelelően használták fel országszerte. Feljelentést tett az ügyben. „Amikor megnéztük, hogy miket csináltak, akkor egészen elképesztő tételeket találtunk. Például minden vároban meg kellett írni külön-külön a munkafüzeteket 30 millió forintért és ezeket meg kellett szöveg szerkeszteni. A szövegszerkesztésért fizettek miden városban 25 millió forintot. Majd minden városban írattak egy tanulmányt is erről és még sorolhatnánk ezeket a tételeket.” 

Az Öveges-programban 45 város vett részt. Az érintett településeken tantermeket alakítottak ki, újítottak fel, városonként körülbelül 300 millió forint ráfordítással. Békéscsaba is érintett a projektben. A Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium egyik termét újították fel az összegből. A város többmilliós büntetést kapott.  

Takács Péter, az LMP önkormányzati képviselője elmondta: „Három esetben állapított meg  szabálytalanságot az irányító hatóság, illetve a minisztérium illetékes szerve, amely határozata le is zárta már ezt a folyamatot. Ennek következében Békéscsabának sajnos, kamatokkal együtt 49 millió forintot vissza kell fizetni.”

Az LMP-s szakszóvivő, Hadházy Ákos hozzátette: "Remélem, hogy észreveszik az Európai Unióban, hogy milyen a fő politikai program Magyarországon és a magyar lakosok szeme is felnyílik, mire megy ki a magyar politika."

FEL