Békéscsaba anno: Jaminai életképek 1935-ből

2017. április 29. 10:10 | Mikóczy Erika

 

Az egykori Csaba határában – a téglavető gödrökön túl – a csabai földművelők 1763-tól 966 kisholdnyi szőlős területet birtokoltak. A szegény tótzsellérek a növekvő házadók miatt egyre többen mentek ki a szőlőkbe. Növekvő számuk miatt alakult ki a szőlőstelep, ami később falunyi létszámúvá növekedett. A telepesek 1883-tól sikertelenül követelték a Csabáról való leválást. Ha az elszakadás nem is sikerült, de 1900-tól Csaba-Erzsébethely nevet viselhette a város legnagyobb kiterjedésű kerülete.

A név később Erzsébethelyre rövidült, a köznyelv azonban leginkább Jaminaként nevezi az egykori szőlőstelepet. Amint az iparosodás, a gyáripari szintű tégla- és cserépgyártás meghonosodott Jaminában, a lakosság létszáma megnőtt, 1935-re tizenkétezer fölé növekedett. A téglaiparban főleg az itt élő munkások, munkásnők dolgoztak. A város legnagyobb kerületében az 1920-as évek közepétől voltak nagyobb építkezések. A városrész girbe-gurba utcáin sok apró gyermek játszott. Legtöbbjük rendes, tiszta, észre lehetett venni rajtuk az anyai gondoskodás nyomait. De ruhájukon – ami talán az egyetlen volt – nagy foltokban tarkállott a szegénység. Nagyon sok családban eredménytelen volt a munkakeresés, hiába várakoztak a gyárak kapui előtt. A város igyekezett segíteni a rászorulókon, 1934 decemberétől 4 hónap alatt 38 275 adag ételt osztottak szét. A Rosenthal Andor által létesített napközi otthonban 85 gyerekre vigyáztak az evangélikus egyház diakonissza nővérei. Az óvoda 80 férőhelyes volt, benne kétszer annyian szorongtak.

Az új, kiosztott portákon 1200 ház épült egy évtized alatt, ezeket főleg aktív és nyugdíjas közalkalmazottak építették. Csaba külső kerületében fejlődésnek indult a kultúra is. A Békésmegyei Közlöny tudósítója négy egymást követő számában hű képet igyekezett festeni Erzsébethelyről, azt írta, hogy „Jamina az egyesületek földje”. Erzsébethely kultúrájának színezetét valóban az egyesületek adták. Két daloskör, két olvasókör, nyugdíjasok köre, az evangélikus és katolikus egyház legényegyletei is sikeresen működtek akkoriban, sőt, az Erzsébethelyi Daloskör országos hírűvé vált.

Erzsébethely legnagyobb gondja az volt, hogy rengeteg szegény család élt ott, a keresetek nyomorúságosak voltak, a gyári munkások mindössze két-három pengőt kerestek hetente. Rengeteg volt a beteg ember, „dúsan tenyészett a tüdővész”.

A harmincas évek közepén ezt a szomorú életképet rögzítette a sajtó Békéscsaba legnépesebb kerületéről, s a jaminaiak helyzete még a rákövetkező évtizedben sem lett derűsebb.

 

Gécs Béla

További programok »

FEL