Hagyományőrzés és közösség: András napi kolbászparádé a Lencsési lakótelepen

2017. december 2. 18:51 | Varga Diána

Nem lehetett panasz a hangulatra és a társaságra a Lencsési Közösségi Házban és  Féja Géza téren szombaton, hiszen 9 csapat és sok érdeklődő látogatott el az idei András napi kolbászparádéra. A nevezők gyúrtak, a zsűri bírált, a közönség pedig a legjobbért drukkolt: ezúttal is díjazták ugyanis a legfinomabb kolbászt.

Volt olyan versenyző, aki a házipaprikára, más a megfelelő takarmányon nevelt sertésre esküdött, ha a finom kolbász titkáról kérdeztük. Különféle receptúrákból pedig nem volt hiány, hiszen 9, a Lencsési lakótelepen működő intézmények és civil szervezetek képviselőiből álló csapat vágott neki a versenynek. A megmérettetést a Lencsési Közösségi Ház és a József Attila Lakótelepi Településrészi Önkormányzat hívta életre. A szervezők elárulták, hogy a megmérettetés ma már túlnőtt a közösségi házon, hiszen annyian neveztek, hogy végül nem tudtak minden csapatot fogadni.

– Az a célunk a kolbászparádéval, hogy visszahozzuk a régi, András napi disznótorok hangulatát a lakótelepi környezetbe. Annak idején az egész család összegyűlt a nagyszülőknél erre az alkalomra - némi túlzással azt mondhatjuk, hogy a „Lencsési nagy családja” is összejött erre eseményre. Ezen a lakótelepen összetartó, erős közösségek működnek, ez igaz az intézményekre is. Belőlük szerveződnek a meghívott csapatok – avatott be a részletekbe Takács Péter. A Lencsési Közösségi Ház vezetője hozzátette: a rendezvényhez kóstoltatás is kapcsolódott, ezúttal több mint 600 adag székelykáposztával kínálták délben az érdeklődőket.

 

András Napi Kolbászparádé a Lencsési Közösségi Házban. Fotó: Barna Tamás

 

A közösségformáló kolbászparádé

 

A kezdeményezés 11 éve indult útjára, eredeti célja pedig az volt, hogy a disznótor abc-jét vegyék végig a hús feldolgozásától egészen az ételek elkészítéséig. A rendezvény azonban akkorára nőtte ki magát, hogy versennyé alakították át a kolbászparádét: a nevezőknek csapatonként 10 kilogramm húsból kell kihozniuk a legjobbat.

– A Lencsési lakótelep egy kisváros a városban, 12 ezer lakossal: egy igazi közösség. Azt szerettük volna elérni, hogy létrehozzunk egy családias, baráti, oldott hangulatú rendezvényt. Fontos volt a hagyományőrzés és egyben -teremtés, a közösségépítés és az összefogás is. Mindenki nagy szeretettel jön a kobászparádéra és ma már akkora az érdeklődés, hogy az egyik csoport kötegyániakat lát vendégül – fogalmazott a behir.hu kérdésére dr. Ferenczi Attila, a kolbászparádé ötletgazdája, a körzet önkormányzati képviselője.

 

 

 

Horváth Szabolcs/Varga Diána

További programok »

FEL