Alakulóban van a nyugdíjas-szövetkezetek érdekvédelmi szervezete

2017. december 5. 10:48 | behir.hu

Várhatóan két hét múlva megkezdheti működését a közérdekű nyugdíjas-szö­vetkezetek érdekképviseleti szerveze­te - mondta a Magyar Nemzetnek Karácsony Mihály szövetkezeti szakértő.

A lap keddi számában megjelent cikkben a szakértő kifejtette, hogy miután mostanáig 74 nyugdíjas-szövetkezetet jegyeztek be, és a múltban bő­ven voltak rossz tapasztalatok a szövet­kezeti rendszerre rárepülő ügyeskedők­kel, úgy gondolták, össze kell fogni a becsületesen működő szer­vezeteket.

Erre szavai szerint azért is nagy szükség lenne, mert egy­re több kisebb-nagyobb vállalkozást ér­dekelne az adózási szempontból kedve­ző – nem kell fizetni bizonyos járuléko­kat – foglalkoztatási forma, csak éppen nem tudják hová forduljanak.

Némethné Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos Szö­vetségének (NYOSZ) elnöke a lapnak arról beszélt, hogy az általuk létreho­zott közérdekű nyugdíjas-szövetkezet egyelőre egy országos hálózatot mű­ködtető kereskedelmi vállalkozással, il­letve egy szintén országos hatáskörű in­tézménnyel áll szerződésben.

Az előbbi esetben értelemszerűen kereskedelmi munkát kell végezni, az utóbbi szer­vezetnél pedig személyes jelenlétet is igénylő területi ügyfélkapcsolati mun­káról van szó. Elmondta, számos nyugdíjas vállalkozót már kiközvetítettek, de a szerződött vállalkozások körét egyelőre nem szeretnék bővíteni, hogy megfelelő rutint szerezzenek az ügyin­tézésben.

Külön is vitatott a pedagó­gusok foglalkoztatása: a szövetkezeten keresztül vállalt iskolai munkával kapcsolatosan ugyanis egymásnak ellent­mondó információk láttak napvilágot – írta a lap. Heller Alajosné  pedagógiai szakértő, a Baranya megyei Nyugodt Erő Közér­dekű Nyugdíjas-szövetkezet elnöke sze­rint hiába közve­títené ki a szövetkezet a tanárt az isko­lának, az nem szerződhet vele, mert az ágazati jogszabályok értelmében csak munkaviszonyban vagy közalkalmazot­ti státusban lehet pedagógusokat alkal­mazni.

Vagyis az oktatónak közvetlenül kell szerződni az oktatási intézménynél, nem állhat közéjük a szövetkezet. Ugyanez igaz a heti legfeljebb tízórás megbízási szerződésekre is. A kifejezet­ten nyugdíjas pedagógusok foglalkozta­tására alakult szövetkezet a problémát már jelezte is a Kliknek (a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak), illetve a szakminisztériumnak is, de egyelőre nem találtak megnyugtató megoldást, azaz nyugdíjas-szövetkezeten keresz­tül – a vonatkozó törvény módosításá­ig – nem tudnak tanári álláshoz jutni a pedagógusok.

Forrás: Magyar Nemzet, MTI

További programok »

FEL