Abszolút győztes az önkormányzatok között

2016. május 24. 15:41 | Zsíros András

Ismét elnyerte a Kerékpárosbarát Település címet Békéscsaba. Az évente megpályázható díjért idén már tízedik alkalommal mérethették meg magukat az önkormányzatok és a munkahelyek. Békéscsaba egyúttal a települések közötti abszolút győztes is lett.

A szemerkélő eső ellenére is sokan kerékpároztak ma Békéscsaba utcáin. Az általunk megkérdezettek azt mondták: tetszik nekik, hogy folyamatosan fejlesztik az úthálózatot.

A kerékpárutak karbantartása folyamatos feladatot ad az önkormányzatnak. „Az üzemeltetési feladatok közé tartozik ezeknek az utaknak a felfestése, adott esetben kátyúzása, táblázása, különböző korlátoknak a javítása, állagmegóvása, ide tartozik a pormentesítése, illetve a két oldalt található fűnek a kaszálása is” – sorolta Csiaki Tamás, a Városüzemeltetési Osztály osztályvezetője. Mint megtudtuk, ez éves szinten körülbelül 25-30 millió forint kiadást jelent a város számára.

A környezetbarát közlekedés népszerűsítésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium immár tizedik éve hirdeti meg a Kerékpárosbarát Település díjat. A pályázatnak idén Békéscsaba abszolút győztese lett. A polgármester szerint ez a több éves összehangolt önkormányzati munka eredménye. Szarvas Péter elmondta, két új kerékpárút-szakasz épült a városban, az egyik a Szarvasi úton, a másik pedig a Gyulai úton, ezzel már több mint 50 kilométerre nőtt a békéscsabai keréákpárút-hálózat teljes hossza. „Természetesen a folyamat nem áll le. Idén is zajlik már újabb kerékpárút-szakaszok tervezése. Biztos vagyok benne, hogy akár a Településfejlesztési Operatív Program keretében, akár pedig a Modern Város Program keretében bővíteni tudjuk a kerékpárút-hálózatot” – mondta a polgármester. Hozzátette, az úthálózat fejlesztése mellett többek között biciklitárolók építésével is elősegítették a kerékpáros közlekedés megerősödését. Szarvas Péter szerint ez is hozzájárulhatott az abszolút győztes cím elnyeréséhez.

További programok »

FEL