A szeretet útja járható út - Megköszönték a támogatást a Bonnyai testvérek

2017. szeptember 30. 13:41 | Kovács Dávid

Közel egymillió forint gyűlt össze a békéscsabai testvérpár, Bonnyai Anna és Sándor kezdeményezésére, amelyből nehéz sorsú, Kárpátalján élő magyar gyerekeknek vásároltak tanszereket. A „Nyitott Szemmel” Közhasznú Egyesület egy állófogadással egybekötött „Köszönöm-Konferenciát” szervezett annak érdekében, hogy tolmácsolhassák a kárpátaljai gyermekek köszönetét.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a két lelkes önkéntes az ország több pontjáról érkezett felajánlásokból egy beregszászi nagykereskedésben vásárolt füzeteket, írószereket, valamint festő- és gyurmakészleteket, amiből 340 csomagot állított össze Bótrágy, Dimicső, Kisdobrony és Tiszaágtelek település gyermekeinek.

Három héttel az iskolakezdést követően a Békés Megyei Könyvtárban várta a testvérpár mindazokat, akik segítették az akciót.

- Én Sanyit ismertem korábban, és nagyon hitelesnek tartottam őket, biztos voltam benne, hogy az adomány, amit odaszánok, az el is jut rajtuk keresztül a gyerekekhez. Úgy gondoltam egy kisebb összeget én is nélkülözni tudok, hiszen ezeknek a gyerekeknek szükségük van a támogatásra – árulta el az egyik adományozó, Ván Ágnes.

Nagy László és a „Nyitott Szemmel” Közhasznú Egyesület is felfigyelt a testvérpár önkéntes munkájára, így augusztusban egy előadással lehetőséget biztosított arra, hogy Bonnyai Anna és Sándor bemutatkozzanak, meséljenek az önkéntességről és arról, hogy kiknek és miért gyűjtenek. Most pedig egy élménybeszámolót szerveztek azoknak, akik támogatták ezt az ügyet.

- Nagyon jó élmény volt újra visszatérni, elénk szaladtak, a gyerekek már ismerősként köszöntöttek minket. Rögtön kézen fogtak minket, meséltek, hogy mi történt velük, jó barátként fogadtak minket – mesélt Bonnyai Anna a tanszerosztás élményeiről.

A kisiskolások hálájuk jeleként rajzokkal készültek az adományozóknak, az alkotásokból pedig egy kiállítás nyílt a könyvtárban.

 

 

További programok »

FEL