A pénztárcát is megviseli a tanévkezdés

2016. augusztus 4. 08:05 | Zsíros András

A nyári szünet utolsó hónapjával megkezdődött a felkészülés az új tanévre. Sokan már most elkezdték beszerezni a különböző taneszközöket. A családoknak gyermekenként ilyenkor akár több tízezer forintos kiadásra is készülniük kell. Érdemes ezért utánajárni, milyen támogatások vehetők igénybe az iskolakezdéshez.

Táska, tolltartó, füzetcsomag... Hosszú a lista, amire szükség van az iskolakezdéshez. Azoknak, akiknek gyermeke most megy először iskolába, legalább harminc-negyvenezer forintba is kerülhet, mire mindent beszereznek.

Viszont többféle segítség is igényelhető ennek a tehernek a csökkentésére. A munkáltató úgynevezett iskolakezdési támogatást adhat utalvány formájában munkavállalóinak, amire kedvezményes adózás vonatkozik. Ez a tanévkezdést megelőző hatvanadik naptól az év végéig adható, az összege pedig legfeljebb a minimálbér harminc százaléka, vagyis idén gyermekenként 33 300 forint lehet, ám ezt mindkét szülő igénybe veheti ugyanazon gyermek után.

A munkáltatók mellett önkormányzatok is nyújthatnak hasonló szociális juttatást. Békéscsabán például idén 11 400 forintnyi összeget igényelhetnek azok, akiknél az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 38 475 Ft-ot, vagy a gyermekét egyedül nevelő szülő esetében a 44 175 Ft-ot. A tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermeket gondozók esetében ezek az összeghatárok magasabbak, 39 900, illetve 45 600 Ft. A tanévkezdési támogatás békéscsabai lakhellyel rendelkező gyermekek esetében igényelhető augusztus 15-től szeptember 30-ig.

A taneszközök árában és minőségében elég széles a skála, a megfelelő kiválasztásában az iskolák is segítenek. Az egyik békéscsabai írószer-üzletben például olyan csomagok is kaphatók, amelyekbe egy-egy adott iskola tanítói válogatták össze, amire szükség lesz.

Mindemellett akár egy kis odafigyeléssel is sokat lehet spórolni. „Mi azt szoktuk javasolni, hogy nézzék meg otthon, hogy mi maradt. Nyilván akkor annyival kevesebbet kell vásároljanak. Egy jó közepes minőséget pedig úgy gondolom, mindenki meg tud vásárolni. Ezzel ők is jól járnak, mert a gyerek jobban tud vele dolgozni” – osztotta meg velünk tanácsait Tímár Valéria, a Tímárker Papír-Írószer Bolt üzletvezetője. Érdemes vásárlás előtt tájékozódni, hiszen több írószerüzlet is különféle kedvezményekkel várja a leendő iskolásokat.

FEL