A legszebbek békéscsabaiak

2016. október 19. 12:02 | Fekete Kata

Magyarország legszebb konyhakertjei közül három Békéscsabán található. A címre több mint 300 település kétezer kerttel pályázott hazánkból, de még határon túlról is érkeztek jelentkezések. A Legszebb konyhakertek Magyarország címmel hirdetett versenyt 2012-ben Karcag alpolgármestere, Kovács Szilvia találta ki.

A konyhakert művelése művészet. Van, aki arra esküszik, hogy minden centimétert meg kell tervezni, van, aki szabadabban ültet. Békéscsaba legsikeresebb kertészei, akik kiválóan szerepeltek a Legszebb konyhakertek Magyarország versenyen, a Lencsési Közösségi Házban cserélnek tapasztalatot. Takács Péter, a Lencsési Közösségi Ház vezetője elmondta, az összesen kiosztott 37 országos díjból hármat Békéscsaba hozott el. A siker annak is köszönhető, hogy az intézményben több mint húsz éve működik a Mohácsy Mátyás Kertbarát Kör, ugyanis mindhárom győztes ennek a tagja.

Az indulók „portáját” szakértőkbő álló zsűri kereste fel és mindenki megmutathatta, mit hogyan termeszt. Tóth Sándor a Kenferföldeken művel egy ezer négyzetméteres kertet, ahonnan több mint kilencven fajta zöldség, gyümölcsöt kerül a konyhába. Most éppen a kedvenc gyümölcse, a szőlő érik, amivel különösen sokat foglalkozik, de mindegyiket szereti. Tóth Sándor nemcsak idén, hanem már korábban is nyert ezen a versenyen, már akkor is különdíjat kapott, amikor csak az önkormányzatok indulhattak. Ő viszont kijárta, hogy bemutatkozhasson, nem is akármilyen sikerrel. Mint mondta, a maga és a családja örömére ápolja a kertet.

Szelekovszky László a Bükkből érkezett az Alföldre. Szívesen kísérletezik. Magról ültet barackfát, almafát pedig gyökérről szaporít. Mint mondta, a régi fajtákat gyűjti össze, mert ellenállóbbak, nem kell őket permetezni. A régi fajták mellé pedig újat szúr be, így azok is egészségesek maradnak. 

Erdei Lajos hivatásszerűen gazdálkodik, de a kiskertje a szíve csücske. Arra figyel, hogy folyamatosan legyen valami szép, virágzó növény a kertjében és legyen mit szüretelni. A gazdálkodó tanácsot a kezdő kertészeknek. Szerinte a saláta, az eper, a borsó ültetéssel kell kezdni, mert több növény több sikert is jelent egy-egy kezdő kertésznek is.

Mint a Magyarország Legszebb konyhakertjeiről szóló sajtóbeszélgetésen Huszárik Endre, a Mohácsy Mátyás Kertbarát Kör vezetője elmondta, amikor 28 évesen belépett a klubba, akkor is ő volt a legfiatalabb és most, a maga 70 évével szintén a fiatalok közé tartozik. Bíznak benne, hogy ez változni fog.

FEL