A Belvárban már mindent tudnak

2016. február 22. 07:07 | behir.hu

Különleges előadássorozattal készültek a Belvárosi iskola pedagógusai az intézmény diákjai számára. Második alkalommal rendezték meg a Mindentudás Napja elnevezésű rendezvényt, amelyen színes programmal, több érdekes témával várták a fiatalokat.

- Tavaly is nagyon izgalmaselőadások voltak, idén viszont még több téma kap helyet, ez nagyon tetszik, remélem jó lesz – fogalmazott egy középiskolás fiatalember, aki nagyon sok társához hasonlóan szombaton is lelkesen érkezett az iskolába. Az aulában szépen lassan teltek a széksorok a hétvégi nap ellenére.

A Belvárosi iskolában már korábban is volt hasonló kezdeményezés, Dr. Szenográdi Péter ötlete alapján korábban egy egész nap a történelem körül forgott. A pedagógusok ezt a programot egy kicsit újragondolva hívták életre a Mindentudás napját, ahol olyan szemszögből közelítettek meg egy-egy témát, amire a tanórákon nem mindig van lehetőség.

A nem mindennapi előadássorozatban többek között a titkosírás, a kódfejtés, a függő személyiség, és az 1990 óta eltelt időszak is górcső alá került, de középkori rejtélyekről és botrányokról, valamint kémiai mítoszokról is hallhattak a diákok.

FEL