Újabb milliárdos fejlesztés a CsabaParkban - videóval

2017. július 18. 16:24 | Szendi Rita

A második ütemben több mint 1 milliárd forintot nyert az önkormányzat a CsabaPark fejlesztésére és további bővítésére. A TOP-6.1.4-15-BC1 - 2016-00001 azonosítószámú CsabaPark fesztiválhelyszín komplex fejlesztése című projektben a szabadidős rendezvénypark többek között Pálinkaházzal és Bormúzeummal is bővül a közeljövőben.

Már a CsabaPark elkészültekor szóba került a további fejlesztés lehetősége, ám forrás hiányában ez eddig nem valósulhatott meg. A park területén lévő csarnokban az eszközök és a kihasználatlan infrastruktúra hiányában nem lehet nagyobb rendezvényeket szervezni. Ez hamarosan megváltozhat.

 


Több projektből valósul meg a végleges fejlesztés. Ebben az ütemben az első a CsabaPark meglévő részének fejlesztése, amely az infrastruktúrát jelenti, tehát a nagy rendezvények sátorhelyeit, az utakat, kis sétautakat, kapukat, illetve parkolókat és közműveket jelenti 
mondta el Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

A tervek szerint összesen négy ütem valósul meg a közeljövőben, amely komplex szórakozást nyújt majd az odalátogatóknak. Ezek tartalmazzák a futófolyosó kialakítását és a terület parkosítását is.

– A CsabaPark a II. ütemben egy látogatóközponttal, Pálinkamúzeummal, egy körte sori fogadóépülettel, ami egyben Bormúzeum is lesz, illetve egy gyalogos sétánnyal bővül a Gabonamúzeum és a CsabaPark határán – fogalmazott Vass Csaba projektmenedzser.

A látogatóközpont és a Pálinkamúzeum a tervek szerint közel háromszáz fő befogadására lesz képes. Ennek és a sátorhelyek kialakításának köszönhetően nagyobb fesztiválok rendezésére is alkalmas lesz a terület.

További programok »

FEL