Toborzás Békés megyében

2017. május 5. 17:22 | Mikóczy Erika

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is várja a határvadász hivatás iránt érdeklődők jelentkezését.

Békés megyében is folytatódik a toborzás. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjai májusban Békéscsabán, a Csaba Centerben, minden héten három napon át várják az érdeklődőket. Keddenként és szerdánként 11 órától 14 óráig, csütörtökönként pedig 15 órától 18 óráig tartanak tájékoztatót a földszinten. Ezen kívül 2017. május 19-én és 20-án Orosháza-Gyopárosfürdőn, egy fesztiválon is működik majd határvadász információs pont. Egy hét múlva, 2017. május 27-én pedig Battonyára, a városnapra látogatnak el a toborzást végző rendőrök. Az érdeklődők a jelentkezés feltételeiről és a képzésről is kaphatnak információkat tőlük.

Emellett a rendőrség honlapjáról is lehet tájékozódni. Békés megyében valamennyi rendőrkapitányságon és határrendészeti kirendeltségen, valamint Békéscsabán, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán is fogadják az érdeklődőket, jelentkezőket.

Forrás: police.hu

További programok »

FEL