Terefere Gerner Csabával

2016. november 15. 08:55 | behir.hu

November 18-án, pénteken 17 órától Gerner Csaba színművésszel tereferélhetnek az érdeklődők a Művész Kávéház falai között. 

Gerner Csaba, a Békéscsabai Jókai Színházban éppen a Diótörő és Egérkirály című családi musical egyik címszerepét próbálja, aminek érdekessége, hogy több mint tíz évvel ezelőtt is ugyanezt a szerepet játszotta teátrumunkban. Ezer szállal kötődik Békéscsabához: a Jókai Színház Színitanházában végzett, itt ismerte meg a feleségét, Tallér Edina írónőt, akivel boldog házasságban, sőt, alkotótársi kapcsolatban él. A rendezés sem áll távol tőle, épp a múlt héten mutatta be színházunk A negyvenkettedik széken ülő nő című monodrámát, melyben Tarsoly Krisztinával dolgozott együtt, akihez régi munka- és baráti kapcsolat fűzi. Gerner Csabát a filmvászonról is sokan ismerhetik, olyan mozifilmekben játszott, többek között, mint az Argo 2., a Paktum, a Víkend, de láthattuk őt a Tűzvonalban, Hacktion és Munkaügyek című televíziós sorozatokban is.

A Terefere következő állomása pénteken 17 órakor kezdődik a Művész Kávéházban.

FEL