Tankönyv helyett tablet a jövő

2016. augusztus 31. 14:27 | Fekete Kata

Békés Megyei Szakmai Tanévnyitó Konferenciát tartottak szerdán a Szent István Egyetemen, Békéscsabán. Sipos Imre a köznevelés helyzetéről és a tanévben várható változásokról beszélt. A helyettes államtitkár jelezte: a felmerülő igényeket próbálják figyelembe venni, de a módosítások nem mennek egyik napról a másikra. 


Óvodapedagógusok, általános és középiskolai tanárok, egyetemi oktatók is részt vettek szerdán a Békés Megyei Szakmai Tanévnyitó Konferencián. A konferencián az igazgatók Sipos Imre helyettes államtitkártól gyakorlati tanácsokat is meghallgathattak, például a pedagógus életpálya modellről vagy éppen arról, hogyan lehet megoldani, hogy egy tanár ne menjen év közben nyugdíjba, ha nem muszáj, hiszen így a tanulók is sérülnek. Szóba kerültek a következő tanévben várható változások is.

- A szakképzésben bevezetjük a 9. évfolyamon a szakgimnáziumi kerettantervet, szakgimnáziumi képzés indul el ebben az intézménytípusban. Szakközépiskolák működnek majd a régi szakiskolák helyett, ez is egy 3+2 éves képzés, itt is biztosított az út az érettségiig - mondta Sipos Imre, EMMI Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság  helyettes államtitkára. 

A konferencián elhangzott, hogy tanmenetjavaslatokat vezetnek be, ezzel rugalmasabbá téve az oktatásszervezést.

Egyszerűbb lesz a pedagógusminősítés

Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese nyugodt tanévra számít. Mint hangsúlyozta, több területen nem várható változás, mert jól működik, ilyen a középfokú felvételi eljárás vagy az érettségi vizsga. Újítás várható viszont a szakképző intézményekben a szakmai vizsgák területén, és egyszerűbbé váltik a pedagógusminősítés folyamata, Akik 2017-ben minősülnek, azoknak kevesebb kompetenciaterületen lesz az értékelés, nekik már kevesebb dokumentumot kell feltölteni. 

A digitális tartalomfejlesztés is nagy lépés lesz az oktatásban. Közel ötvenmilliárd forint áll majd rendelkezésre eszközfejlesztésre és pedagógustovábbképzésre. Ez azt jelenti, hogy hamarosan nem a frontális oktatást fogják erőltetni, a diákoknak pedig tankönyvek helyett tabletet adnak. 2018-tól elkezdődhet az átállás, 2020-ra biztosan lesznek olyan iskolák, ahol már főleg ez az újfajta digitális oktatás zajlik.

 

 

FEL