Szombaton késő estig vár mindenkit a gerlai falunap

2016. július 23. 10:15 | Mikóczy Erika

Tarsolylemezek alapján emlékérmet verhettek, bürökdudát és gyöngypillangót készíthettek a gyerekek, marhapörköltet főzhettek a felnőttek Gerlán, szombaton délelőtt. Délután és este pedig zenés műsorok, bemutatók, Gerla totó és retro disco is várja az érdeklődőket a Wenckheim téren, a negyedik falunapon.

A gerlai kastély szomszédságában elterülő Wenckheim tér szombaton délelőtt szinte füstfelhőbe burkolózott, tizennyolc csapat nevezett ugyanis a falunap pörköltfőző versenyére. A csapatok 3-3 kiló húst kaptak, de volt, aki emellett az otthonról hozott birkahúsból is főzött, azután barátait, ismerőseit látta vendégül a téren készült bográcsosokból. A szakácsok zöme a hagyományos pörköltreceptre esküdött, de akadt olyan, aki titkos összetevőt említett, ám hogy mi az, azt nem árulta el. A gerlai Május 1. Nyugdíjas Klub pedig igen népes csapattal érkezett. Mint azt Dudás Mihály klubvezetőtől megtudtuk, meghívták a mezőmegyeri nyugdíjasokat és a csabai szlovák nyugdíjasklub tagjait is, így aztán egy nagy üstben főztek, hogy mindenkinek jusson az ételből. Ők azonban nem pörkölttel, hanem gulyáslevessel készültek.

A gerlai falunapon a Megyeri Kézművesfalu alkotói tartottak kézműves játszóházat a gyerekeknek. Zalai Erika, az Arany János Művelődési Ház telephely-felelőse kiemelte, a kínálatot úgy állították össze, hogy azokból a mesterségekből is ízelítőt kapjanak a gyerekek, amelyeket ki lehet próbálni Mezőmegyeren. Például kipróbálhatták a gyerekek a lemezdomborítást, tarsolylemezek alapján emlékérmet verhettek, de készíthettek bürökdudát (népi hangszert), agyagozhattak vagy fűzhettek gyöngypillangót is.

A gerlai falunap megrendezését az Északi és Keleti Városrészi, Településrészi Önkormányzat és Bíró János, a részönkormányzat vezetője, a körzet önkormányzati képviselője is támogatta.

– Négyéves hagyománnyal rendelkezik Gerlán a falunap, ez egy igazán jó közösségépítő rendezvény. Korábban Veres András szervezte ennek a programját, akinek ezúton is szeretném megköszönni évekig tartó áldozatos munkáját. Felmerült, hogy idén elmarad a falunap, de Szente Béla igazgatón keresztül felkértem a Csabagyöngye Kulturális Központot, hogy álljanak a rendezvény mellé. Örömmel elvállalták, így most is megtarthatjuk a korábban már nagy népszerűségre szert tett falunapot – fogalmazott Bíró János, hozzátéve, hogy a nap folyamán minden korosztály találhat kedvére való programokat a kínálatban.

Szegfű Ferencné, a Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Művelődési Központ intézményvezetője elmondta, délelőtt zajlott a főzőverseny és a kézműves játszóház, délután zenés programokkal, bemutatókkal várják az érdeklődőket, este pedig a Hevesi Happy Band zenél és lesz retrodisco is.

– A programok azt a célt szolgálják, hogy eljöjjenek, közös élményeket szerezzenek, együtt legyenek a gerlaiak, és akár együtt örüljenek egymás sikereinek, finom főztjének – tette hozzá Szegfű Ferencné.

A programok tehát szombaton késő estig várják az érdeklőket, a kínálatot ide kattintva tekinthetik meg.

További programok »

FEL