Röplabda: háziversenyt hozott a Mikulás a BRSE legkisebb növendékei számára

2022. december 3. 14:41 | Vincze Attila

Mikulás napi háziversenyt tartottak szombaton a Békéscsabai Röplabda Akadémián. A megmérettetésen mintegy 150 általános iskolás korú gyermek vett részt.

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület utánpótlásedzője a behir.hu kérdésére elmondta, hogy a klub mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a különböző korosztályú fiatalok számára egy-egy saját rendezvénnyel közelebb hozza a gyermekek és a szülők számára a sportágat. Nagy Attila kiemelte, hogy mivel a Mikulás az egyik leginkább gyermekközpontú megmozdulás, így nem volt kérdés, hogy idén is rendeznek ennek alkalmából egy utánpótlás háziversenyt. Mint fogalmazott, ezúttal közel 150-en, a legfiatalabbaktól kezdve egészen az U13-as korosztály aljáig vettek részt a szombati rendezvényen, amely reggel 9 órától délután 5 óráig tartott. 

 

A Mikulás is ellátogatott a Békéscsabai Röplabda Akadémiára. Fotó: behir.hu

 

– Ez egy házibajnokság, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület égisze alatt sportoló, különböző bázisiskolákból és a saját kiemeltebb csoportjainkban szereplő gyerekek érkeztek ma ide. Ez talán azért is más, mert ők egyébként nem találkoznak a hétköznapok során egymással, hiszen az Erzsébethelyi Általános Iskolában vagy a Lencsésiben, a Szlovákban vagy a Petőfiben sportoló gyerekekről van szó, ott az aktuális edző kollégával dolgoznak. Tehát azért is fontosak az ilyen események, mert a máshonnan érkezett gyerekek és edzők is találkoznak egymással, így tapasztalatot tudnak cserélni – magyarázta, hozzátéve, hogy a legkisebbek a hagyományos játéktól eltérő zsinórröplabdát játsszák, ahol nem a tanult érintések, hanem a labdabirtoklás az elsődleges.

Az utánpótlásedző megjegyezte, hogy a pandémia alatt sokkal nehezebb volt az ilyen és ehhez hasonló versenyeket megtartani, de bíznak abban, hogy jövőre már egy húsvéti nyuszi tornát is rendezhetnek majd a fiatalok számára. 

További programok »

FEL