Rendhagyó projektátadóval ünnepelt Csorvás

2019. július 7. 07:30 | Szabó Rita

Ünnepélyesen is átadták Csorváson azt a négy Európai Uniós forrásból megvalósult beruházást, amely a közelmúltban fejeződött be a településen. A projektek összköltsége 450 millió forintra tehető.

 

 

Csorvás Város Önkormányzata az elmúlt évben több sikeres pályázat elnyerését követően jelentős fejlesztéseket valósított meg a településen.

– Most négy projekt műszaki átadásának lehetünk tanúi. Nagyon örülök neki, hogy ezek a fejlesztések meghaladják a 400 millió forint bruttó költséget. Én úgy gondolom, hogy  ez a beruházás az itt élő emberek számára is lendületet adhat - árult el Beleznai Róbert, a KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A csorvási védőnői szolgálat épülete a TOP-os pályázatoknak köszönhetően teljesen megújult. A felújítás az ott dolgozók szerint már szükségszerű volt, melynek köszönhetően ma már 21. századi ellátást tudnak biztosítani a gondozottaknak.

- Kiváló helyiségeink vannak, például egy közösségi színteret is kialakítottak, ahol klubfoglalkozásokra is lesz lehetőségünk. Valamint számos új eszközzel gazdagodtunk, ami tovább segíti a mindennapi  munkánkat és az iskolai egészségnevelést - fogalmozott Zatykóné Kecskeméti Erika védőnő.

A nyertes pályázatoknak köszönhetően több közintézményt energetikailag korszerűsítettek. Többek közt a Polgármesteri Hivatal, a városi óvoda és bölcsőde, valamint az Egyesített Szociális Intézmény épületének energetikai felújítása is megtörtént. Illetve Gerendás és Csorvás között egy kerékpárút hálózat fejlesztésére is sor került.

- A harmadik pályázatunk egy konzorciumi projekt volt Gerendás községgel, ahol egy közel 6 km hosszú kerékpárutat építettünk a két település között  - tájékoztatott Baráth Lajos, Csorvás város polgármestere .

Az eseményen a térség országgyűlési képviselője elmondta: fontos a vidék megtartóerejének növelése. Herczeg Tamás hozzátette: ezek a beruházások segítik a helyben maradást, hiszen a korszerűsítéseknek köszönhetően élhetőbbé válnak a megye települései.

- Ez a projektátadó eseménysor, ami ma itt van, mint csepp a tengerben, mutatja meg azt, hogy a Terület és Településfejlesztési Operatív Program  országszerte, milyen típusú fejlesztéseket tesz lehetővé a pályázók számára - hangsúlyozta Herczeg Tamás.

A rendezvényen elhangzott, Csorváson emellett további fejlesztések is folynak, melyekkel együtt az önkormányzat közel 1 milliárd forintot tud a város fejlesztésére fordítani.

 

 

 

További programok »

FEL