NGM: A kormányzati intézkedések hatására bővült a lakáspiac

2018. február 26. 07:54 | behir.hu

Az utóbbi évek kormányzati intézkedéseinek hatására "gyönyörűen" emelkedik az új lakások és a kiadott építési engedélyek száma - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elmúlt évben 14 389 új lakás épült, 4395-tel, 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján az építeni tervezett lakások száma 37 997 volt, 20,4 százalékkal több az előző évinél - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Hornung Ágnes szerint az új lakásokra érvényes 5 százalékos áfa, a csok, és a hozzá kapcsolódó kamattámogatott hitel azok az intézkedések, amelyek miatt bővülhetett a szektor. Hozzátette, hogy nagyon örülnek az eredménynek, hiszen "a gazdasági világválság jelentősen megtépázta" ezt a szektort.

Ugyanakkor az építési engedélyek emelkedése biztosítékot jelent, hogy rövid, illetve közép távon megmarad a szektor bővülése - mondta.

Jelezte, nemcsak kínálati, hanem a keresleti oldalon is történtek előrelépések, és az intézkedések hatására több pénze van a polgároknak.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL