Nagy sikerrel zajlanak a rendőrségi előadások

2023. november 12. 07:24 | behir.hu

Sűrű a programjuk a Békés vármegyei bűnmegelőzési szakembereknek, minden korosztályhoz igyekeznek eljutni. A héten az idősek között olyan sikere volt az előadásuknak, hogy újabb meghívást kaptak. A kisiskolásokhoz pedig elvitték a biztonság kulcsát, hogy kulcsfontosságú tanácsokat adhassanak.

Megelőzési tanácsokból soha sem elég, hiszen sorra jelennek meg újabb telefonos, internetes csalási módszerek, és vannak bűncselekmények, amelyek szezonálisak. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai minél több helyre igyekeznek személyesen eljutni, hogy kérdésekre is tudjanak válaszolni – olvasható a police.hu-n megjelent közleményben.

Ezen a héten nagy sikert aratott a Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban november 6-án megtartott előadás, amelyen nyugdíjasok vettek részt. A korukat meghazudtolóan nyitott, a technika fejlődésével lépést tartó idősek érdeklődéssel hallgatták az internetes és telefonos csalások megelőzésének lehetőségeiről szóló tájékoztatót. Elhangzott, hogy ne nyissanak meg üzenetekben kapott linkeket, ne telepítsenek idegenek kérésére programokat. Telefonon magukat banki alkalmazottnak kiadó ismeretleneknek ne adják meg a kódjaikat, jelszavaikat, inkább bontsák a vonalat, és hívják fel a pénzintézetüket, kérdezzék meg, van-e valami teendőjük. A különböző csalási formákról tájékozódjanak a KiberPajzs oldalán! Szó esett termékbemutatókról és gyanúsan kedvező ajánlatokról is, amikor arra próbálják rávenni az embereket, hogy gyorsan döntsenek és vásároljanak. Ha valamiről azt állítják az eladók, hogy jó hatással van az egészségre, illetve arra a betegségre, amivel az idős ember él, mielőtt vásárolnak, kérjék orvos tanácsát! A házaló tűzifaárusokkal is legyenek óvatosak, mielőtt fizetnek, nézzék meg, olyan minőséget kapnak-e, amilyet szeretnének, és ellenőrizzék a mennyiséget is! Ne higgyék el, ha valaki azt állítja, közüzemi szolgáltatónál túlfizetésük van, és azt a pénzt viszik hozzájuk! A közösségi ház igazgatója úgy fogalmazott, sokakat érdeklő és érintő előadást hallottak. Az idősek pedig kérték az előadót, hogy a közeljövőben újra látogasson el hozzájuk, és adjon tanácsokat ahhoz, hogyan tartsák a kapcsolatot unokáikkal.

 

Előadás a Lencsési Közösségi Házban. Forrás: police.hu

 

Az unokák generációjához, a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolába november 9-én és 10-én látogatott el egy bűnmegelőzési szakember, aki hangsúlyozta, hogy a biztonság kulcsa az odafigyelés és a szabályok betartása. Többek között az internethasználatról, az állatok védelméről és a felelős állattartásról beszélgetett az alsósokkal, de a 112-es segélyhívó szám használatának szabályait is átvették. A rendőrnő arra biztatta a gyerekeket, hogy ha rosszul lesznek, baleset történt velük, vagy valamit elloptak tőlük, és nincs a közelben felnőtt, aki telefonálni tudna, bátran hívják a 112-t! Válaszoljanak az operátor kérdéseire, és azonnal indul a segítség. Szórakozásból viszont ne tárcsázzák a számot!

További programok »

FEL