A rollert félrevezette, a zsaruk azonban átláttak rajta

2024. április 29. 16:58 | behir.hu

Megpróbálta félrevezetni a rendőröket egy férfi, aki rollerével balesetet szenvedett Újkígyóson. Azt állította, hogy két biciklis miatt félre kellett rántania a kormányt, ezért esett el, de a helyszíni nyomok alapján kiderült, hogy ez nem igaz. A rendőrök több eljárást is indítottak ellene.

Elesett, és súlyosan megsérült egy elektromos rollerrel közlekedő férfi 2024. április 27-én 17 óra 30 perc körül Újkígyóson. A 65 éves férfi a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy azért történt mindez, mert a szűk úton szembe jött vele egy biciklis lány és egy biciklis fiú, akikkel majdnem összeütközött. Hogy elkerülje a balesetet, félrekormányozta a rollert és a füvön elesett. Elmondása szerint a két fiatal – bár látták, hogy mi történt – nem álltak meg segíteni neki, hanem elhajtottak.

 

Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

 

A rendőröknek a helyszíni nyomok alapján nem állt össze a történet, hamar kiderült számukra, hogy a baleset úgy nem történhetett, ahogy a férfi állította. Mikor szembesítették ezzel, bevallotta, hogy magától esett el, és ebben közrejátszhatott az is, hogy alkoholt ivott korábban. A Békéscsabai Rendőrkapitányság hatóság félrevezetése és ittas járművezetés miatt büntetőeljárást, engedély nélküli járművezetés miatt pedig szabálysértési eljárást indít ellene.

További programok »

FEL