Kézilabda: Megműtötték Kukely Klárát, a csabaiak szélsőjét

2023. május 13. 13:45 | Kovács Dávid

A Békéscsaba Előre NKSE a közösségi-oldalán számolt be róla, hogy Kukely Klára pénteken egy rendkívül fontos orvosi beavatkozáson esett át, ami jól sikerült, így a 19 éves játékos remélhetőleg nemsokára visszatérhet a pályára.

A csabai klub a legnépszerűbb közösségi oldalon számolt be a fiatal szélső betegségéről és a műtétről.

Mint írják: Klárinál az ősz folyamán TOS szindrómát (mellkaskimeneti szindróma) diagnosztizáltak, ami miatt a vénás keringése akadályozott volt. A kevés hely és a sorozatos terhelés hatására trombózis alakult ki nála az első borda és a kulcscsont között. A vérrög feloldódását követően most vált lehetővé a műtét, ahol az érintett első bordát (egy részét) eltávolították, ezzel több helyet felszabadítva az ereknek és idegeknek.

A beavatkozást az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben végezték a műtétet dr. Agócs László mellkassebész végezte. Az operáció rendben zajlott, a tervek szerint a játékosa jövő hét elején hazatérhet – tették hozzá a beszámolóban.

Kukely Klára idén mindössze nyolc bajnoki mérkőzésen léphetett pályára, legutóbb decemberben a Ferencváros elleni idegenbeli találkozón játszhatott. Az együttes szombaton már új vezetőedzővel, Farkas Józseffel a kispadon az Érd otthonában biztosíthatja be élvonalbeli tagságát a következő szezonra.

További programok »

FEL