Kézilabda: Második helyen végzett az Orosháza

2017. augusztus 28. 12:01 | Kovács Dávid

Véget ért a III. Üveg-Világ Kupa, a négynapos nemzetközi viadalon sok izgalmas találkozót, sok kemény csatát láthatott a közönség. Mindkét orosházi csapat jól helytállt a színvonalas felkészülési tornán. Buday Dániel együttese a fináléig jutott, a döntőben azonban a Balatonfüred diadalmaskodott. Az OFKSE második csapata 8. lett.

Harmadik alkalommal, nyolc csapat részvételével rendezte meg az OFKSE az Üveg-Világ Kupát, a négynapos viadal mezőnye a szlovákiai SKP Bratislava meghívásával nemzetközivé bővült. A pozsonyi csapat mellett résztvevő még az évek óta rendszeresen visszatérő Vác és Balatonfüred, valamint az Eger, a Balmazújváros és a Telekom Veszprém csapata. A vendéglátók két együttessel vettek részt a küzdelmekben, így a rutinos első sor mellett a felnőttcsapat tagságára pályázó fiataloknak is lehetőségük nyílik bizonyítani tudásukat, rátermettségüket.

- A torna már országos szinten is elismert lett, vannak visszajáró vendégek, a címvédő Balatonfüred szinte minden évben ellátogat hozzánk, de a Vác és az Eger is rutinosnak mondható. Minden évben más külföldi csapatot hívunk, most a Bratislava érkezett. A szervezők számára elismerés, hogy évről évre egyre több csapat jelentkezik, de a csarnok szűkében meg kell találni azt az ideális létszámot, amivel le hete bonyolítani ezt a tornát- fogalmazott Vajer Tamás elnök.

A felkészülést július közepén kezdte az OKSE együttese, Buday Dániel napi három edzést vezényelt az első három hétben, a fizikális felkészülés mellé fokozatosan épültek be a labdás gyakorlatok, most pedig már a frissítésé, a technikai-taktikai elemeké a főszerep.

- Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a taktikai elemeket gyakoroljuk, azt figyelem, hogy a fiúk hogyan adják vissza a gyakoroltakat. Vannak sérültjeink, akik nem tudnak játszani, de azt a tempót, amit elvárok, azt szeretném látni a játékosoktól. Most már az egyéni formának is javulni kell és az eredmény sem utolsó a sorban – emelte ki Buday Dániel vezetőedző.

Németh Gábor, a csapat játékosa is hangsúlyozta, ezeken a meccseken mindent tudnak gyakorolni, megfelelő alkalom arra, hogy lássák, hol tartanak a munkában.

Az egyik visszatérő együttes, a Vác vezetőedzője, Gúnya Péter is hasznosnak tartja a tornát, hiszen rövid időn belül több tempós meccset játszanak, hozzátette, szeretnek Orosházára járni, minden adott, hogy tartalmas három napot töltsenek itt. Tóth Edmond, az egriek mestere is kiemelte, hogy a bajnokság kezdete előtt mindig jó teszt az orosházi megmérettetés, mérkőzésen belül és két mérkőzés között is gyorsan tudnak javítani.

 

 

 

Füredi címvédés és orosházi második hely

 

Az orosháziak NB I-es gárdája a Bratislava ellen 36-29-re, a Balmazújvárossal szemben 25-24-re diadalmaskodott, a Vácot pedig öt találattal, 29-24-re múlták felül. A Balatonfüred 30-22-re verte a veszprémi fiatalokat, 24-23-ra az egrieket és az orosházi kettes csapatot pedig 39-15-re, így a címvédő magabiztosan jutott a döntőbe.

A fináléban a két csapat egymással találkozott. Buday Dániel legénységét több sérülés sújtotta, szinte a komplett kezdősorát (Németh Gábor, Németh László, Srsen, Markoski és Milas) nélkülöznie kellett a hazaiak mesterének – számolt be a klub hivatalos honlapja.

A Füred már az 5. percben 5-2-re vezetett, majd visszajött mínusz egyre az Orosháza, amely az első játékrész végéig tartotta a lépést vendégével. Szünet után könnyű gólokkal elhúzott a Balatonfüred (35. p.: 13-18), s bár a hazaiak időlegesen csökkentették hátrányukat, a fürediek belehúztak és könnyedén nyertek a lelkes, de elfáradó Orosháza ellen, megszerezve ezzel a győztesnek járó serleget.

Orosházi FKSE-LINAMAR – Balatonfüredi KSE 26-33 (13-14)

Üveg-Világ Kupa férfi kézilabda-mérkőzés döntő. Orosháza, 180 néző. V.: Bíró, Kiss O. Orosháza: Szabó L. – Pásztor M., Ferenczi 5, Morva Z. 2, Antal 3, Stranigg 1, John 3. Cs.: Herjeczki 1 (kapus), Z. Radojevic 2, Knezevic 5 (2), Zalai 1, Mihály, Bella, Gyene 2 (1), Zvolenszki 1. Vezetőedző: Buday Dániel. A Balatonfüred legjobb dobója: Szita 8.

Kiállítások: 4, ill. 0 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 5/4.

Buday Dániel: – Az egy hónapja tartó felkészülési időszakba illeszkedve jó főpróba volt ez a torna a közelgő bajnoki szezonra. Öt-hat sérültünk volt, de aki játszott, az jól hozzátette a magáét a csapat játékához.

További vasárnapi eredmények:

A 7. helyért: Orosházi FKSE-LINAMAR II. – SKP Bratislava 25-26 (14-13)

Az 5. helyért: Balmazújvárosi KK – Telekom Veszprém U20 28-27 (17-12)

A 3. helyért: SBS Eger-Eszterházy – Váci KSE 29-28 (14-15)

Különdíjasok:

Legjobb mezőnyjátékos: Marko Knezevic (Orosházi FKSE-LINAMAR I.)

Legjobb kapus: Majdán Márk (Orosházi FKSE-LINAMAR II.)

A döntő legjobb góllövője: Szita Zoltán (Balatonfüredi KSE)

További programok »

FEL