Kellenek a kihívások – erősítik a szervezetünket

2021. január 9. 08:14 | Vári Bianka

Sokszor hallani, hogy akkor tudjuk meg valamiről, milyen értékes volt, amikor elveszítjük. A járvány idején jobban értékelhetjük azt, ha egészségesek vagyunk. Dr. Melczer Mária gyógyszerész szerint az immunrendszerünk megfelelő működése összetett, nem elég a vitaminok, nyomelemek pótlása, magunknak is tennünk kell érte.

Az embernek van egy ellenálló képessége, amit úgy hívunk, immunrendszer – emlékeztetett dr. Melczer Mária. Az emberi szervezet több helyről szerzi be azokat a számára szükséges anyagokat, amelyek ellenállóvá teszik. Sportol, kulturális eseményekre látogat, baráti összejövetelekre jár, meccset néz, templomba jár. Ilyenkor a szervezetben öröm-anyagok szabadulhatnak fel. Ugyanígy a bánat is természetes érzelmi reakció, melynek szintén vannak a testünkre gyakorolt hatásai. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy megéljük ezeket az érzelmeket. Mindegy, hogy örülünk vagy bánatosak vagyunk, de kell, hogy valamilyen emocionális élmény érjen minket.

Azzal, ha bezárkózunk és elzárkózunk, a szervezetünk ellenálló-képességét is rontjuk. A korlátozások régóta fennállnak és nem tudjuk, meddig tartanak még. (Jelenleg február 1-ig hosszabbították meg a szigorító intézkedéseket.) Éppen ezért fontos, hogy a lehetőségeinkhez mérten hozzuk ki a maximumot a mindennapokból.

– Bármilyen dolog, ami kihívás elé állítja a szervezetet, az mind erősít. Most, amikor minden be van zárva, mi magunk is be vagyunk zárva, ezáltal azok a mentális lehetőségek, amelyek erősítenének bennünket, lecsökkentek – mondta a gyógyszerész.

 

Hozzátette, úgy látja, hogy vigyázunk magunkra: maszkot hordunk, távolságot tartunk, fertőtlenítünk, ez mind jó. De a bezárkózás következtében nincsenek meg az emberi szervezetnek azok a kihívásai, amelyekre szüksége lenne ahhoz, hogy az ellenálló-képessége megfelelő legyen. "Nemcsak kenyérrel él az ember" – idézte a mondtást. Hiába tápláljuk a szervezetünket különféle anyagokkal, vitaminokkal, az nem elég; ezek mellett oda kell figyelnünk arra, hogy a lelkünket is tápláljuk. Azt tanácsolja, hogy használjuk ki a rendelkezésünkre álló időt és lehetőségeket.

– Ha maximum 10 fő gyűlhet össze, akkor is találkozzunk egymással, mert fontosak a kapcsolatok. Menjünk el sportolni, nézzünk online előadásokat, hallgassunk zenét, táncoljunk. Tegyük ki magunkat olyan élményeknek, amelyek aztán hatást gyakorolnak a szervezetünkre – javasolta. – Sivárrá vált az élet, ezért kell, hogy a szervezetünket, önmagunkat egy kicsit megpiszkáljuk, megcsiklandozzuk. Menjünk el sportolni, legyünk a levegőn és ápoljuk a kapcsolatainkat, mert az emberi élet teljességéhez ez hozzátartozik – zárta gondolatait a gyógyszerész.

További programok »

FEL