Jó ütemben halad az Ipari úton és a Tevan Andor utcában a kerékpárút építése

2020. május 9. 08:24 | Papp Ádám Sándor

A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet ellenére sem áll meg Békéscsaba fejlődése. A Terület-és Településfejlesztési Operatív Program révén gyalog- és kerékpárút, valamint közvilágítás kiépítésén dolgoznak a szakemberek az Ipari úton és a Tevan Andor utcában.

Tavaly szeptember óta gőzerővel dolgoznak a munkagépek az Ipari úton és a Tevan Andor utcában. Ennek az eredménye már szemmel látható, hiszen a szakaszon elkészült a kerékpárút nyomvonala. A fejlesztéssel érintett útvonalon a kiviteli munkák befejezéséig, szakaszosan számítani kell forgalomkorlátozásokra – fogalmazott a kivitelező cég építésvezetője.

– Megvalósult a csapadék csatorna-hálózat kiépítése. Jelen pillanatban a vonalas létesítmények építése folytatódik, amely a kerékpárút kivitelezését jelenti. Jövőhét hétfőn indul a kerékpárút aszfaltszőnyeg terítése, illetve ezzel egyidőben a közvilágítás kiépítése is megtörténik majd – emelte ki Bende István

 

Fotó: Kliment Pál / behir.hu

Fotó: Kliment Pál / behir.hu

 

Az Ipari úton, illetve a Tevan Andor utcán jelentős teherforgalom volt tapasztalható az elmúlt években. A fejlesztést követően a gyalog vagy kerékpárral közlekedők is biztonságos körülmények között juthatnak el úticéljukhoz. A Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. cégvezetője elmondta: a gyalog- és kerékpárút, valamint a közvilágítás közel 400 millió forint európai uniós forrás segítségével épül ki.

– Az Ipari úton több, mint másfél kilométer hosszú, egyoldali, kétirányú, elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút létesül, a hozzákapcsolódó kerékpárút átvezetésekkel együtt. A Tevan Andor utcában is lényeges kerékpárforgalmi létesítmény kialakítása történik, hiszen több, mint 680 méter hosszan ugyancsak kétirányú, elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút létesül – emelte ki Sódar Anita.

A cégvezető hozzátette: a kivitelezés az ütemtervnek megfelelően halad és a munkálatok várhatóan idén augusztusra fejeződnek be.

A fejlesztés a "TOP–6.4.1-16-BC1-2017-00002
Békéscsabán, a Szarvasi úton kerékpárút, az Ipari úton és a Tevan Andor utcában gyalog- és kerékpárút, közvilágítás, valamint a Szabolcs utcában kerékpárforgalmi létesítmény létesítése" projekt keretében valósul meg.

További programok »

FEL