Huszonötezer dollárért ütik a labdát Gyulán

2018. június 13. 17:01 | Kovács Dávid

2017 után másodszor rendez rangos, nemzetközi versenyt a Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub. A 25 ezer dollár összdíjazású profi tornán a fiatal, feltörekvő és a világranglistán már jegyzett teniszezők mutatkoznak be. A verseny szombaton, a selejtezőkkel vette kezdetét, de hétfőtől már csak a legjobb 32 teniszező folytatta a küzdelmeket.

A viadalra több tehetséges hazai játékos is benevezett, hiszen a világranglista 46. helyén álló Fucsovics Márton kivételével a legjobb magyar versenyzők érkeztek fürdővárosba. A sorsolás úgy hozta, hogy a magyar válogatott Nagy Péter és a verseny hetedik kiemeltje, Piros Zsombor már az első körben összecsapott egymással. A mérkőzést végül előbbi nyerte 6-2, 7-5 arányban és jutott tovább a következő fordulóba.

– A második szett közepéig uraltam a mérkőzést, utána volt egy kis gond, nem tudtam befejezni a találkozót. Ellenfelem erőre kapott és szoros lett a második szett vége. Szerencsére az én javamra dőlt el és így meg tudtam nyerni a mérkőzést – fogalmazott a találkozót követően Nagy Péter.

A versenyen olyan feltörekvő tehetségek lépnek pályára, akik ugyan jelenleg még nem szerepelnek előkelő helyen a világranglistán, de a jövőben a legnagyobb versenyek sztárjai lehetnek.

– Három kategória van a versenyek között: a future, a challenger és az ATP-viadalok. Ez is egy future verseny, itt is elkezdhetik gyűjteni a leendő profi játékosok a pontjaikat, vagy aki esetleg sérült volt, az itt kezdi el újra gyűjteni a világranglista-pontokat, amelyeknek köszönhetően később nagyobb versenyeken indulhatnak. A játékosok többek között az Egyesült Államokból, Argentínából, Brazíliából, Japánból és Türkmenisztából érkeztek hozzánk, tehát a világ minden tájáról neveztek a teniszezők – fogalmazott Kovács Zoltán versenyigazgató.

A férfi párosok döntőjét pénteken, míg az egyéni verseny fináléját vasárnap rendezik a gyulai városi sporttelepen. A mérkőzések megtekintése ingyenes. A torna történéseit ide kattintva élőben is követhetik a teniszrajongók.

 

 

 

További programok »

FEL