Hetedik alkalommal szervezték meg a Családi Pikniket Törökzugban

2023. szeptember 2. 17:44 | behir.hu

Hetedik alkalommal rendezték meg a Családi Pikniket szeptember 2-án Törökzugban, a Wesselényi-tó partján. Az eseményt Kónya István alpolgármester és Nyíri Mihály, a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesületének elnöke nyitották meg.

Kónya István a megnyitón elmondta: idén lecsófőző versenyt hirdettek, amelyre rekordszámú, 53 csapat nevezett – írja a gyulaihirlap.hu. A résztvevők 600 kilogramm alapanyagból – 300 kilogramm paprikából, 180 kilogramm paradicsomból és 120 kilogramm hagymából – főzték az ételeket.

A csapatok főzőtudományát Ambrus György Venesz-díjas, olimpiai bajnok mesterszakács, fia, Ambrus Krisztián, valamint Bondár László olimpiai ezüstérmes éttermi mester és Kiss József, a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület elnöke értékelték.

A nap egy gyermekeknek meghirdetett horgászversennyel indult, emellett python magic show, Pepe Manó, a Crumpli de la Paprica és DJ Bo Dish várta az érdeklődőket. A rendezvény részeként nemzetközi labdarúgótornát is szerveztek, amelyen pályára lépett a Sportbarátok Grund Egyesülete, Gyula Város Önkormányzatának csapata, valamint a Kétegyháza és a Zerind-Feketegyarmat.

Nyíri Mihály kifejtette: a tavalyi év után idén is megszervezték a helyitermék-bemutatót, amelynek célja, hogy az eseményre kilátogatók megismerhessék a gyulai és Békés vármegyei termékeket. A helyszínen kézműves sajtok, pékáruk és szörpök is vásárolhatóak voltak.

 

További programok »

FEL