Három programot is megvitattak a hétfői lakossági fórumon

A Munkácsy negyed, a kerékpárutak fejlesztés terveit és a Foglalkoztatási paktumot is megismerhették az itt lakók.

Három fejlesztési tervet is megvitattak a hétfői lakossági fórumon. Az elmúlt két évben a kormány a TOP program keretében közel 15 milliárd forintot állapított meg Békéscsaba számára. Ezt az összeget a város óvodák, kerékpárutak felújítására, utak korszerűsítésére, zöldítésre, környezetvédelmi beruházásokra, illetve orvosi rendelők felújítására fogja fordítani.

Hétfőn este három kiemelt programot is megvitattak a lakossági fórumon. Ezek közül az egyik „Belváros rehabilitáció III – Munkácsy-negyed” című pályázat volt, melyet a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. ez év tavaszán készítette el és nyújtott be.

– A támogatási szerződést megkötöttük, a tervek igencsak előrehaladott állapodban vannak és ezeknek a bemutatása a lakosság számára a célja a fórumnak, és a tenderdokumentációba be tudjuk csatolni – tájékoztatott Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. cégvezetője.

A belvároshoz tartozó zöldfelületek felújítására a társaság közbenjárásával a város 1 milliárd forint összegű támogatást nyert.

Tóthné Svecz Valéria, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, ennek az összegnek a nagy részét az építési munkálatok veszik ki, de ide tartozik a projekt tervezése, előkészítése, lebonyolítása és tájékoztató rendezvények szervezése is.

A Széchenyi liget és környezete a legjelentősebb eleme a projektnek. A tervezett felújítási munka magába foglalja a liget teljes zöldfelületének rekonstrukcióját, a növényzet – meglévő faállomány – ápolását, pótlását, új növénytelepítést, a parkban lévő sétautak rekonstrukcióját, tanösvények kialakítását, rekreációs elemek építését – futópálya, szabadtéri tornapálya kialakítást. Fontos eleme a fejlesztésnek a meglévő játszótér felújítása és bővítése, színes Munkácsy Mihály festői munkásságára emlékeztető elemekkel. A fejlesztéshez tartozik a liget melletti út és parkoló, valamint a vízpart rendbetétele, felújítása, a vízparton csónakkikötő és horgász-helyek kiépítése. Összesen 49 ezer négyzetméter terület tartozik ebbe a projektelembe.

A Gőzmalom tér – Aradi Vértanúk liget – Beliczey kert felújításával közel 11 ezer négyzetméter a fejlesztésre kerülő terület. A legjelentősebb változás a Gőzmalom téren lesz, a zöldfelület és pihenésre szolgáló felület javára csökken, és minőségében megváltozik a burkolt felület. Kétforgalmi sávos úton, egyesített gyalogos-kerékpáros úton biztosítva lesz a téren áthaladó gépjármű, kerékpáros és gyalogos forgalom. A Gyulai út felöli részen lesz parkolóhely kialakítva személgépkocsik számára, a jelenlegihez képest némileg kisebb kapacitással. Autóbusz leszállóhely is létesül a téren és a Széchenyi liget felöli részén kiépül a vízpart közvetlen megközelítését biztosító sétaút és lépcső. Az Aradi Vértanúk liget – Beliczey kert felújítása sétautak – tanösvény és zöldfelületek rekonstrukcióját jelenti, figyelemmel az akadálymentes közlekedési feltételek megteremtésére.

A szobor sétány – Élővíz csatorna part felújítása 11 ezer négyzetméternyi felület rekonstrukcióját jelenti. Ebből a leglátványosabb része lesz a fejlesztésnek a gyalogos híd és Munkácsy híd közötti szoborsétány és vízpart közötti terület. Itt a vízpartot is érintően új felületek lesznek kialakítva csónak kikötőként, vízparti sétálóként pihenő padokkal, ehhez tartozó új zöldfelületekkel. A vízpart Derkovits sor felöli zöldfelülete is megújul ezen a szakaszon. A szobor sétány teljes hosszában új burkolat készül gyalogúton végig és a szobrok környezetében, valamint felújításra kerülnek növénykazetták is.

A Kossuth térhez tartozóan az Anikó kút és környezete, a templomépület melletti járda lesz felújítva, valamint épület rekonstrukcióként a volt állomás épület lesz felújítva. Itt teljes belső rekonstrukcióra kerül sor, energetikai korszerűsítéssel és homlokzat felújítással. Természetesen akadálymentes megközelítés biztosításra az épület közvetlen környezete is megújul. Az épülettel együtt mintegy 800 négyzetméternyi terület lesz felújítva ehhez a térhez tartozóan.

Hunyadi tér rekonstrukciójával a régi, autóbuszállomás funkcióból visszamaradt burkolatok, tagolt felületek megszűnnek. A zöld felületet növelve, de figyelembe véve a területre jellemző parkolási igényt és átmenő célforgalmat lesz a forgalmi rend kialakítva. A tér közepén egy blokkban parkolhatnak a személygépkocsik. A gyalogos közlekedési felületek is bővülnek.

Valamennyi területen új padok, utcabútorok kerülnek elhelyezésre, és megújul a közvilágítás is, valamint térfigyelő kamerák lesznek felszerelve.

A találkozón a kerékpárút fejlesztési programját is bemutatták a részt vevőknek. A Körte sor, a Gyulai út és Jamina is szerepel a tervek között, hangzott el a találkozón.

 

Foglalkoztatási paktum

Békéscsaba Megyei Jogú Város a következő négy évben mintegy 1 milliárd 100 millió forintos támogatást kap foglalkoztatási projektjének végrehajtására. A program hozzájárulhat a megyeszékhely és a járás gazdasági fejlődéséhez, így a paktumban résztvevő vállalkozások, szervezetek és intézmények képviselői konferencián vitathatták meg a lehetőségeket és ötleteiket.

A foglalkoztatási paktum elsősorban a hátrányos helyzetű, potenciális munkavállalóknak nyújthat segítséget.

– Ide taroznak például a 25 év alatti pályakezdő munkanélküliek, 30 alatti diplomások, a GYED-ről, GYES-ről visszatérők, a roma származásúak, az 50 felettiek, vagy a megváltozott munkaképességűek. Elég széles az a kör, amelyik nincs jelen a munkaerőpiacon, de remélhetőleg szeretne oda kerülni – fűzte hozzá Herczeg Tamás tanácsnok.

A program 2020 közepén ér véget, addig 750 főt kell bevonnia a városnak képzéssel, átképzéssel, hogy ismét foglalkoztatott státuszba kerüljenek a munkakeresők.

Megosztás:

Címke: , ,