Fináléban a csabai lányok

2016. április 3. 17:47 | behir.hu

Ismét bajnoki döntőbe jutott a békéscsabai röplabda csapat. A címvédő harmadszor is legyőzte a Jászberényt így készülhet a triplázásra.

A Békéscsaba mintegy ezer hazai szurkoló előtt készült a párharc lezárására. Ennek megfelelően 6-3 után Tálas Zsuzsanna nyitássorozatának is köszönhetően zsinórban tíz pontot szerzett a címvédő. Az együttes végül fölényesen, 25-14-re nyerte az első szettet. A következő felvonásban kiegyenlítettebb volt a játék, a második technikai szünetnél még csak négy pont volt a különbség a hazaiak javára. Ezután újra sebességet váltott a BRSE és Bodnár Dorottya ászával 25-14-re nyerte ezt a játszmát is.

A több cserét is bevető hazaiak kissé elaludtak a harmadik szett elején, de gyorsan eszméltek, 9-9-nél egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. A jászberényiek ugyan küzdöttek, hogy legalább egy szettet nyerjenek az elődöntőben, de a címvédő 25-20-szal lezárta a meccset és a párharcot. A BRSE veretlenül jutott be a bajnoki döntőbe, ahol a klub zsinórban harmadik aranyérmét szerezheti meg.

FEL