Félidőben – Hanó Miklós: Lobbizok, hogy az itt élők körülményei javuljanak

Hanó Miklós Békéscsaba gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere, emellett a 9. számú választókerület egyéni képviselője.

A körzet egyik rendezvényén nemrégiben azt mondták az ott élők: képviselőjük nagyon közvetlen ember, akihez bátran fordulhatnak, és akiben van elegendő kurázsi, hogy elintézze, amit csak lehet.

– Hogyan lesz az ön segítségével az emberek kéréséből valóság, a panaszból újabb járda, út- vagy épület-felújítás?

– Nyilván a körzetben élők tudják a legjobban, hogy mire van szükségük. A jelzéseik és az ott tapasztaltak alapján azon vagyok, hogy ezeket a kéréseket a fejlesztési tervek készítésénél figyelembe vegyük. Amiben lehet, igyekszem segíteni, sokat lobbizok azért, hogy az itt élők körülményei javuljanak. Nagy örömömre most ismét jó hírrel szolgálhatok: TOP keretből ugyanis összesen 100 millió forintot nyert a város három idősek klubja felújítására, ebből kettő, a Mokry és a Kossuth utcai éppen a 9-es körzetben van (a harmadik Gerlán).

– A tavalyi nagy útfelújítási program után, most a tervek szerint a földes utak következhetnek a körzetben és a Békéscsaba-szerte. Mit értünk ez alatt?

 Múlt évben az útfelújítási program jelentős mértékben érintette a 9-es körzetet: a Botyányszki Pálné, a Széna, a Vereckei, a Kézay, a Lorántffy, a Lipták András utcákon, a Déli soron, valamint a Dessewffy, a Mokry, a Nyárfa, a Harang a Fő és a Vas utcákban elvégzett útfelújítások értéke összesen meghaladta a bruttó 172 millió forintot. A kezdeményezésemre a Modern Városok Program keretében a földes utcák leaszfaltozása terén is komoly előrelépés lehet, egyeztetéseket folytatunk a kormányzattal a források biztosítása érdekében. Itt egy több milliárdos projektről, összesen mintegy százötven utcáról lehet szó, ebből mintegy kilencvenben a feltételek is adottak. A program főként a külterületeket érinti, ebbe a körbe a 9-es választókerület is beletartozik.  Békéscsabán egyébként óriási (több milliárdos) igény van kommunális fejlesztésekre, amire lehetőség van, azt évről évre igyekszünk beépíteni a költségvetésbe.

– TOP-keretből több beruházás valósulhat meg a 9-es körzetben is. Melyek ezek?

140 millió forintból folyamatban van a Lenkey utcai óvoda felújítása, bővítése. Rövidesen indul a Berényi úti kerékpárút építése a Szarvasi út és a Széna utca között, ami 165 milliós fejlesztés. A szociális város-rehabilitáció keretében pedig közösségi ház létesítését tervezzük a Czuczor utcában, valamint út- és kerékpárút-fejlesztéseket összesen 807 millió forint értékben – itt a pályázat előkészítését végezzük.

– Az említetteken kívül milyen nagyobb fejlesztések voltak még a körzetben, ebben a ciklusban?

– Az új mezőmegyeri sportpálya mellett elkészült az öltöző, és folyamatban van a csapadékvíz-elvezetés megoldása. Útépítések voltak a Harruckern, a Czuczor utcában, járdafelújítás a Déli sor és a Vörösmarty utca páratlan oldalán. Mezőmegyeren fitneszpark létesült, és folyamatban van az óvoda melletti parkoló terveinek az engedélyeztetése. A csapadékvíz-elvezetés érdekében több helyen felújítottuk a gyalogos átjárót, az átereszeket és a támfalakat.

– Számos közösségi rendezvényt is támogat a választókerületi célelőirányzatból.

– Fontosnak tartom azokat a közösségformáló rendezvényeket ahol az emberek összejöhetnek, találkozhatnak, beszélgethetnek, jól érezhetik magukat, és a megszokottnál kötetlenebb formában oszthatják meg akár a gondjaikat, kéréseiket is. A körzetemben több ilyen rendezvényt is támogatok, népszerű például a Mokry majális, ahol mindig megtalálnak például azzal, hogy hol kellene járdát, utat javítani, vagy aktuálisan mire lenne szükség. Néhány évvel ezelőtt volt egy lakossági fórumsorozat, amikor szinte mindenhová elmentem. Ott sokan megtapasztalhatták, hogy nem vagyok távolságtartó, és azóta is nyugodtan elmondják a kéréseiket a körzetemben vagy a város más pontján élők. A fogadóórák mellett ezek a rendezvények is kitűnőek arra is, hogy megosszák velem a gondjaikat, az örömeiket, bánataikat a csabaiak.

Megosztás:

Címke: , ,