Elindul a Röplabda Specifikus Módszertani Központ Békéscsabán

2024. február 27. 14:00 | behir.hu

Szintet lépett a magyar röplabdázás, és ennek a piros betűs dátuma 2024. február 27. lett. Ezen a napon jelentette be ugyanis Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség ügyvezetője, dr. Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettese, valamint Baran Ádám, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke a Röplabda Specifikus Módszertani Központ létrejöttét és elindítását, aminek nem kisebb a célja, mint a sportág hazai megreformálása.

A Magyar Röplabda Szövetség székházában megtartott sajtótájékoztatón az együttműködés ötletgazdái és életre hívói örömmel számoltak be az évekkel ezelőtt megkezdett projekt kiteljesedéséről, ami – reményeik szerint – olyan áttörést hozhat a sportágnak, amivel a világ élmezőnyébe kerülhetünk, persze az odáig vezető útra még csak most lépünk rá.

Vatai Gabriella azzal kezdte az eseményt, hogy kihangsúlyozta, mennyire fontos kifejezés a Röplabda Specifikus Módszertani Központ, amin az elmúlt időszakban dolgoztak. Úgy véli, azok a sportágak tudnak érvényesülni, amik a 21. századi trendeknek megfelelően működnek, és ebben kiemelt szerepe van a sporttudománynak.

– A minőségi utánpótlás-nevelés alapjait kell elősegíteni, és bár először a röplabda kimaradt az akadémiai körből, de kezünkbe vettük a sorsunkat és önállóan igyekeztünk kidolgozni a modellt. Előálltunk egy olyan javaslattal az NSÜ kompetens vezetői felé, hogy ezt beindítanánk a röplabdában, és az MRSZ elnökségének egybehangzó véleménye is az volt, hogy igény van a fejlesztésre, egyhangúlag támogatta, hogy a BRSE-vel közösen csináljuk a szakmai megújulást. Az NSÜ-nél nyitottak voltak a kezdeményezésre, amit ezúton is köszönünk – mondta az ügyvezető, hozzátéve, hogy az edzőképzésen és a minőségi fejlesztésen lesz a legnagyobb hangsúly. Bemutatott egy 600 oldalas, német nyelvű szakkönyvet is, amit a Röplabda Enciklopédiájának is neveznek, ennek nemrég elkészült a magyar verziója is, amit március 7-én Telkiben fognak bemutatni a szerző, Jimmy Czimek, a Kölni Egyetem professzorának társaságában.

Dr. Baji Balázs elmondta, hogy a röplabda rendkívül népszerű nemzetközi szinten, nagyszerű látvány-csapatsportág. Mivel a környező országokban is magas szinten űzik, ebben a versenyben Magyarországnak nem szabad lemaradnia és fel kell vennie a kesztyűt, ami óriási kihívás és komoly szakmai, valamint egyéb jellegű fejlesztést igényel. 

– Hatalmas lépés ebben, hogy létrejött a módszertani központ és elismerésre méltó, hogy alulról jövő kezdeményezéssel valósult meg. Partnerek vagyunk a fejlődésben, szakmailag minden támogatást megteremtünk a sportágnak és a módszertani központnak. A többi, akadémiai rendszerben működő sportággal már összehoztuk őket és mindenki nyitottsággal fogadta a röplabdát. Fontos, hogy kéz a kézben tudjanak fejlődni a sportágak, segítünk a tudásmegosztásban és kérjük is az együttműködést. Bízunk abban, hogy a röplabda jó példa lehet és hozzá hasonlóan mások is elindulnak. Külön öröm, hogy szülővárosom, Békéscsaba is szerepet kap ebben – emelte ki a korábbi világbajnoki bronzérmes gátfutó.

Baran Ádám kifejtette, hogy voltak és vannak is előttük jó példák, de ez egy egyedi projekt lesz.

– Hiszek és bízom benne, hogy a mai nap fontos dátum az MRSZ életében és a sportág hazai történetében, aminek a sarokpontjait kutatva 2016-ig mennék vissza. Akkor Orbán Viktor miniszterelnök és Szarvas Péter polgármester bejelentették, hogy a hazai röplabdázást érdemesnek ítélte a kormány, hogy egy közel kétmilliárdos projekt keretében létrehozzuk a Békéscsabai Röplabda Akadémiát. Ez Európában, sőt akár világszerte is egyedülálló létesítmény, a tavalyi korosztályos Eb-n a nagyhatalmak elöljárói is lenyűgözve nézték, sőt videózták az Akadémiát – osztotta meg gondolatait a BRSE elnöke.

Baran Ádám felidézte: az akadémia 2020-ban nyitotta meg a kapuit, és az elmúlt 3-4 évben az MRSZ-szel karöltve számos előremutató projektet tudtak megvalósítani, erre talán a legjobb példa a 2022-ben elindított és idén harmadik alkalommal megrendezendő Békéscsabai Nemzetközi Sporttudományos Konferencia.

– Számos olyan dogmát döntöttünk meg, amire azt mondták előtte, hogy lehetetlen, de nem kívánunk itt megállni, mert “a tegnap tudása már nem igazi tudás”. Ez a magyar röplabdára is jellemző, nem szabad a múltban élni és teret kell adni a fiatal, lendületes szakembereknek, akik ki akarnak törni a középszerűségből, mi pedig szeretnénk nekik mankót és segítséget adni. Mennyiségiből minőségi utánpótlás-nevelésre van szükség – összegzett Baran Ádám, hozzátéve, hogy december 12-én mondta ki az MRSZ egyhangúlag, hogy az akadémia méltó erre a szerepre. – Szeretnénk szakmai rendszerváltást végrehajtani és ezt a csodálatos sportágat elindítani itthon a fejlődés útján. Benyújtottunk egy stratégiai tervet, amit az MRSZ elnöksége is támogatott, valamint az NSÜ is jóváhagyta, ennek értelmében elindítjuk a gyakorlati munkát, március 7-én Telkiben Nemzetközi Röplabda Specifikus Szakmai Napot fogunk rendezni – hangsúlyozta a klubvezető.

Elárulta, hogy nyitnak a legfejlettebb országok irányába, az elmúlt hónapokban, években már ezt is elindították, hiszen fontos, hogy merjenek kérdezni, tanulni, hogy olyan tudásanyagot szerezzenek, ami garancia a kollégák fejlődésére. 

– Bár a Békéscsabai Röplabda Akadémia a központ, nem minden ott valósul meg, jó példa erre a rendezvény Telkiben, és vélhetően Kecskeméten, valamint Budapesten is lesz hasonló. Előremutató tárgyalásokat folytatunk olyan szakemberekkel, akiknek az érkezése egyedülálló lesz – zárta gondolatait Baran Ádám.

Forrás: brse.hu

További programok »

FEL